SÚLYOS BALESET: Személykocsit zúzott szét a Leo Express Szentmihályfánál!

camera

4

SÚLYOS BALESET: Személykocsit zúzott szét a Leo Express Szentmihályfánál!

Olvasói felvétel: Facebook 

Megosztás

Egy személykocsi hajtott ki a Pozsony felől érkező vonat elé Szentmihályfánál (Dunaszerdahelyi járás).

Az eset szerdán 13 órakor történt a szentmihályfai vasúti átjáróban. Az esethez a tűzoltókat és a mentőket is riasztották. Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka érdeklődésünkre elmondta, hogy az autó sofőrjét nem kellett kiszabadítani a roncsok közül, mivel már kint volt, mikor odaértek, de súlyos sérülései voltak. Elsősegélyben részesítették őt, majd átadták közben megérkező mentősöknek.

A tűzoltók ezután elvégezték a gépjármű műszaki mentését, majd összetakarították a törmelékeket.

A vonaton 30-40 személy utazott, közülük senkinek sem esett baja. Az utasokat a tűzoltók segítségével leszállították a szerelvényről, majd vonatpótló autóbusszal szállították őket tovább a következő állomásra. A szerelvény végül három óra előtt, 38 perces késéssel ért be a komáromi célállomásra.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program