2

Az eset a szabadidőparkban lévő játszótér közelében történt, a műfüves futballpálya öltözőinél - Illusztrációs felvétel: Cséfalvay Á. András
A húsvéthétfői kellemes időben családokkal, gyerekekkel volt tele a vásártéri szabadidőpark, amikor néhány méterre tőlük 7-8 kamasz nekiugrott egy 15-16 éves ukrán fiatalnak és agyba-főbe verték, míg valaki oda nem rohant, hogy segítsen. Kihívták a helyszínre a rendőrséget is, de nem nyomoznak az ügyben.
„Nem úgy verték meg, hogy adtak neki két pofont, hanem 7-8-an sorban egymás után ököllel tiszta erőből adtak a fejére – elölről, hátulról. Mint egy bokszmeccsen, akkorákat csattantak az ütések rajta. Fel volt dagadva az arca, a feje a füle fölött, és a tarkójánál is” – tudtuk meg az eset szemtanújától, aki odarohant, hogy segítsen, majd kihívta a rendőröket is.
Ő maga párjával és gyermekükkel a játszótéren voltak, a Park Bistro mellett. Az esettől, ami a műfüves focipálya öltözői előtt történt, csak a pálya választotta el őket. Először úgy tűnt számukra, hogy egy társaság összeverekedett, de rövid időn belül kiderült, hogy egyvalakit vernek és rugdalnak. Párja odaszólt többször is, hogy hagyják abba, mire azt a választ kapta – magyarul – hogy „fogja be a pofáját”. Erre a fiatalember odarohant, a támadók pedig leléceltek a MOL Aréna parkolója felé. Egy másik szemtanú arról számolt be, hogy legalább 7-8-an, de akár 10-en is lehettek, és szintén kamasznak tűntek.
A szemtanúk beszámolója szerint a megvert srác azt mondta nekik, hogy Ukrajnából jött, azután kezdték verni. Hogy ez közrejátszott-e abban, hogy megverték, vagy egyébként bárkit megvertek volna, akit egyedül találnak és sebezhető, azt persze ennyiből nem tudni.
A rendőröket néhány perccel délután egy után hívták ki – a rendőrség néhány száz méterre van az esettől, de a szemtanúk szerint elég soká kellett várni, mire odaértek.
„Nem beszélt tökéletesen szlovákul, de azt mondta, odamentek hozzá, meghúzták a felsőjét, aztán a hosszú haját, ezután nagyon sokat kapott a fejére, amit már mi is láttunk, fel volt dagadva az arca” – mesélte a másik szemtanú.
A megvert srác a szavai szerint Odesszából menekült Szlovákiába a családjával körülbelül 3 éve, az ukrajnai háború miatt. Szülei dolgoznak, édesanyját az eset után odahívták a helyszínre, aznap is a munkahelyéről jött el. Megpróbáltuk a családdal is felvenni a kapcsolatot telefonon keresztül, egyelőre nem reagáltak sms-ünkre sem.
„Nem vérzett, de nagyon fájdította a fejét, állát. Mentőt nem kellett hívni hozzá, nem akarta. Egyszerű, szolid srác, dolgozó szülőkkel, ide jár középiskolába” – mondta kérdésünkre az egyik szemtanú.
Dunaszerdahelyen szóbeszéd tárgyát képezi fiatalok egy csoportja, akik már több alkalommal is kisebb-nagyobb balhéba keveredtek a városban, lányokat fogdosnak, zaklatnak, vagy belekötnek más fiatalokba. Úgy tudjuk, a rendőrségnek is vannak információik arról, kik lehetnek.
Éppen ezért is különös az eset kapcsán a reakció, amit a rendőröktől kaptunk. Érdeklődtünk ugyanis arról, hogy áll a nyomozás az ügyben, mivel a bejelentő adatait felvették azzal, hogy még kereshetik. Eddig azonban nem tették. Veronika Dachová nagyszombati kerületi rendőrségi szóvivő pedig ugyan megerősítette, hogy riasztották az egységüket a szabadidőparkba húsvéthétfőn egy verekedéshez, ami viszont különös, az a válasz további része:
„A helyszínen történt helyzetfelmérés során, amelyen a sértett törvényes képviselője is részt vett, megállapítást nyert, hogy nem történt jogellenes cselekmény, ezért nem volt indokolt, hogy a rendőrség tovább nyomozzon.”
Ez azért különös, mivel szemtanúink arról számoltak be, hogy az ukrán kamasz sérülései szemmel láthatóak voltak, egyértelmű volt, hogy megtámadták, tehát ha esetleg a szülővel együtt nem akartak feljelentést tenni, a rendőrök hivatalból is eljárást indíthatnak. Különösen úgy, hogy ez fényes nappal történt egy térfigyelő kamerákkal jól ellátott helyen. A támadás ugyan fák között/alatt történt, de a helyszínről elszaladó támadókat minden bizonnyal rögzítette valamelyik kamera a park vagy a MOL Aréna környékén.
Korábban a SME cikke alapján beszámoltunk arról, hogy Nyitrán nem érzik magukat biztonságban az oroszul és ukránul beszélő egyetemisták, mivel a városban olyan fiatalokból álló bandák garázdálkodnak, amelyek kimondottan rájuk vadásznak. Némelyikük elmondta, hogy az egyik nap ukrajnai férgeknek nevezték őket, másnap pedig tettleg bántalmazták őket. Nemcsak az ukránokat bántják, februárban, Pozsonyban is történt nemzetiségi indíttatású támadás, mely során egy magyar fiatalra támadtak késsel egy éjszaka a Šafárik téren, azt követően, hogy barátaival magyarul beszélt. Az esetről a Paraméter számolt be elsőként.