Mások plágium ügyein ugrált, miközben saját szakdolgozatát egy az egyben másolhatta a Smeres képviselő

camera

1

Mások plágium ügyein ugrált, miközben saját szakdolgozatát egy az egyben másolhatta a Smeres képviselő

Marián Kéry (TASR) 

Megosztás

Amíg korábban előszeretettel hangoztatta például Branislav Gröhling, vagy Ján Mazák plágiumbotrányát, addig a SME újságírói kiderítették, nagy eséllyel az egész diplomamunkáját egyik gimnáziumi osztálytársáéról másolhatta Marián Kéry Smeres képviselő, aki már a szakdolgozat írásának idejében is a párt járási elnöke volt.

A SME részletes beszámolójából kiderül, hogy a képviselő 2004-ben, már Aranyosmaróti pártelnökségének idejében írt szakdolgozata gyakorlatilag betűről betűre megegyezik Martina Brodňanová diplomamunkájával, mindössze annyi különbséggel, hogy utóbbi 4 évvel korábban írta azt meg. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Bölcsészkarának Orosz nyelv és irodalom tanszékén írt szakdolgozat témája egyébként Alekszandr Szergejevics Puskin emberábrázolása „Belkin mese” című írásában, a két dolgozat közt pedig közel sem a cím az egyetlen, ami megegyezik, hanem a tartalom, a gondolati felépítés, egyetlen tételt leszámítva pedig a felhasznált irodalmak listája is.

A politikus a lap kérdéseire beszámolt arról, hogy egyáltalán nem büszke a 2004-ben írt szakdolgozatára, amelyre egyébként C minősítést kapott, azt ugyanakkor tagadta, hogy teljes egészében a másik dolgozatról másolta volna, sőt, azt állította, hogy hiába voltak gimnázium óta jó kapcsolatban annak szerzőjével, „nem emlékszik rá, hogy a dolgozatot sajátja megírása előtt olvasta-e egyáltalán”. Mindemellett kiemelte, hogy a szakdolgozat írásának ideje „nehéz volt számára”, mivel ebben az időszakban hunyt el apja, ami miatt az egyetem befejezését is jelentősen késleltette.

Mindez egy olyan politikus kapcsán merül fel, aki korábban rendkívül sértő módon becsmérelte többek között Branislv Gröhling korábbi oktatási minisztert és a Bírói Tanács egykori elnökét, Ján Mazákot, mivel korábban velük kapcsolatban is plágiumbotrányok merültek fel.

A nyitrai egyetem egyelőre nem adott ki hivatalos véleménnyilvánítást az eset kapcsán, a hallgatói önkormányzat ugyanakkor elszomorítónak tartja, hogy újabb plágiumbotrány merült fel parlamenti politikusok körében, szerintük pedig ha ilyen esetben valaki nem válik meg önként egyetemi diplomájától az további rontja a szlovákai felsőoktatási intézmények megítélését. Márpedig – az azóta egyébként jogi végzettséget is szerző – Kéry nyilatkozata szerint aligha tervez ilyesmit.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program