Kútmérgezés szlovák módra?

Kútmérgezés szlovák módra?
Ez itt a Paraméter napi hírösszefoglalója, a LÉNYEG. A nap legfontosabb eseményeit szemlézzük, így garantáltan nem marad le semmiről.
Podcastjaink elérhetők az Apple Podcasts alkalmazásban, valamint a Spotify-on is!
Az állami dögtemető
Robert Fico kormánya egy zakkant képzelgőt tuszkol a Szlovák Tudományos Akadémia szintjére, civil szervezetek molesztálására készül, maga a kormányfő meg Putyinnal váltott nyelves csókokkal álmodik.
Nagyjából, kellő rosszindulattal persze, ennyi az a pótcselekvés, amit gagyi propagandisztikus eszközeivel felelős kormányzásként akar eladni ez a hivatalos grupp. De hát miért is kellene jóindulatúnak lennie egy normális sajtómunkásnak az olyan közpénzből eltartott, kétes múltú és jelenű figurákkal szemben, mint amilyenek a regnáló szlovák kormány tagjai?
Ezért nem csodálkozunk igazán, hogy nem készült geológiai tanulmány arról, alkalmas-e a Léva melletti katonai objektum területe a száj- és körömfájás miatt elpusztított állatok tetemeinek elásására. Holott Richard Takáč (Smer-SD) földművelési miniszter az illetékes parlamenti bizottság márciusi ülésén Alojz Hlinának, az SaS perlamenti képviselőjének válaszolva még állította, a vonatkozó kutatás el lett végezve. Ezért a hazugságért követeli most Branislav Gröhling az SaS elnöke Takáč lemondását, mégpedig a Dionýz Štúr Állami Geológiai Intézet vonatkozó állásfoglalására hivatkozva. Miszerint a szóban forgó területen semmilyen geológiai jellegű vizsgálódás nem volt!
Mi történik erre fel? Pontosan az történik, ami ilyen esetekben sajnos történni szokott. Richard Takáč szemrebbenés nélkül kijelenti, hogy nem ő a hazug, hanem azok, akik őt hazugozzák le! Anélkül teszi ezt, hogy nyilvánvaló, a lévai önkormányzat képviselői is hiába igyekeztek állásfoglalást szerezni minisztériumától az állattetemek elásásával kapcsolatban. Annak ellenére, hogy nyílt levélben követeltek információkat a minisztertől. Aztán még meg is hívták az ügyben összehívott rendkívüli testületi ülésre, amelyen ígérete ellenére nem jelent meg. Sőt, az információhoz való hozzáférésről szóló törvény alapján elküldött a kérdéseikre sem kaptak választ a mai napig.
Most már mondja meg valaki, ha tudja, miért is kellene a médiának jóindulattal viseltetni a jelenlegi kormány iránt? Pláne, ha a vita tárgya az, hogy Léva városa közvetlen szomszédságában jelöltek ki hatalmas dögtemetőt anélkül, hogy hitelt érdemlő információkkal látták volna el az érintetteket.
Tessék belegondolni, mi lenne, ha egy szomszéd a másik ásott kútjától pár méterre dögkutat nyitna közhasználatra…!
A kútmérgezés
Több mint érdekes, hogy az államfő, Peter Pellegrini csütörtöki propagandakiruccanása során nem a Léva melletti dögtemetőt szemrevételezte, hanem a Hlohovec melletti Vlčie hory lerakónál kialakult környezeti terhelésre volt kíváncsi. A lerakó egyébként valóban Szlovákia egyik legnagyobb környezeti terhelést jelentő helyszíne. Ismételt szabálysértések miatt csaknem tíz éve ugyan bezárták, ám még ezután is észlelték ott kommunális és veszélyes hulladék kihordását. Pellegrini meg is állapította, hogy idővel veszélybe kerülhet a talajvíz, ami komoly kockázatot jelent a közelben élők számára. Különösen azokra veszélyes, akik kútvizet használnak ivóvízként. Ezért mindjárt meg is sürgette a rendkívüli helyzet kihirdetését, hogy az állam átvállalhassa a veszélyes anyagok fokozatos eltávolításának finanszírozását. A vitás területen egyébként megannyi veszélyes vegyületeket tartalmazó hordó van a szabadban, amelyekből fokozatosan bomlik le a méreg, és a talajba szivárog.
Az államfő konklúzióként felhívta a figyelmet a múltban elkövetett hibákra a lerakó működtetésével kapcsolatban, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a felelősségre vonást és a károk megtérítését a bíróságokra kell bízni. A kormánynak pedig azt javasolta, hogy látogasson el a kritikus helyszínekre, és próbáljon meg valódi problémákat megoldani, amelyek az embereket érintik és veszélyeztetik az adott régiót.
Nocsak, itt most tényleg lehetetlen vitatkozni Pellegrinivel. Amely tény akár pozitív is lehetne, ha nem tudnánk a Léva melletti dögtemetőről egyet s mást. Így viszont csak abban reménykedhetünk, hogy hosszú évek múltán majd megint akad valamilyen tótumfaktum, aki a múltban elkövetett hibákra jól felhívja a figyelmet. Hát nem valami biztató perspektíva, igaz-e?
A primitív gyalázkodás is jelképes kútmérgezés
Egyáltalán nem kell nagyon elvetni a sulykot, hogy az ember a néhány szlovákiai futballstadiont uraló primitív gyalázkodást is jelképes kútmérgezésnek tekintse. Az ilyen legutóbbi mutatványt Pozsonyban a Slovan futballklub által használt Nemzeti Stadionban a Slovan-DAC derbin prezentálta a csőcselék egy magyarellenes óriásmolinóval. A molinó osztálytermet ábrázolt, amelyben a Slovan-mezt viselő tanár egy térkép előtt magyaráz a padokban ülő DAC-, Fradi és Mongólia feliratú mezt viselő diákoknak. Miközben a térképen Szlovákia déli szomszédjaként nem Magyarország, hanem Mongólia van feltüntetve. A nyilvánvalóan sértő célzatú molinó felirata pedig azt hirdette: „Szlovákia, a szlovákok és a Slovan szurkolóinak országa”.
A provokációnak komoly visszhangja volt, feljelentés is született az ügyben a DAC illetékesei részéről, ádáz vita gerjedt miatta a neten, csak épp a Slovan futballklub maradt néma. Megszólaltak viszont a parlamenten kívüli Magyar Szövetség politikusai is, akik a belügyminisztériumba tárgyalva felvetették, hogy a szabálysértési törvény is rögzítse a sporteseményeken a gyűlölködő szurkolói megnyilvánulások szigorúbb szankcionálását. A párt azt szeretné, ha szigorúbban tiltaná a jogszabály azt, ha a sportesemények szurkolói nemzetiségi, vallási vagy egyéb hovatartozás alapján gyűlölködő megnyilvánulásokat tesznek. Nem tudni egyelőre, mi lesz ebből a követelésből, bár elég beszédes, hogy a minisztérium álláspontja szerint a jelenlegi jogszabályok is elégséges mértékben tiltják a gyűlöletbeszédet.
No, mindegy, meglátjuk, hová, merre fejlődnek a dolgok. Lehet, hogy már most a hétvégén Dunaszerdahelyen is közelebb kerülünk a válaszokhoz? Most ugyanis a DAC fogadja majd házigazdaként a Slovant… Szerencsére Slovan-szurkolók nélkül!