Tízezrek gyűltek össze a helyszínen, kezdődik Ferenc pápa temetése

camera

1

Tízezrek gyűltek össze a helyszínen, kezdődik Ferenc pápa temetése

Fotó: TASR/AP 

Megosztás

Szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött Ferenc pápa temetése Rómában. A katolikus egyházfő hétfő reggel hunyt el 88 éves korában. A temetésen számos államfő és uralkodó vesz részt, az olasz fővárosban több tízezren gyászolnak. A biztonságra mesterlövészek felügyelnek, készenlétben áll az olasz hadsereg is.

Ferenc pápa több mint száz év óta az első egyházfő, akit nem a Szent Péter-bazilikában helyeznek örök nyugalomra.

A gyászszertartás közvetlenül a Szent Péter téren zajlik, ahol az AFP hírügynökség értesülései szerint már legalább 140 ezren gyűltek össze. Azok, akik részt akartak venni a temetésen, már kora hajnalban útnak indultak, sokan pedig a szabad ég alatt éjszakáztak a tér közelében.

A Vatikán megerősítette, hogy több mint 130 külföldi delegáció és több mint 50 államfő vesz részt a temetésen. A búcsúztatásra elutazott az Egyesült Államok, Franciaország, Brazília és a Fülöp-szigetek elnöke is.

A szertartáson jelen van a szlovák küldöttség is Peter Pellegrini köztársasági elnök vezetésével. A búcsúztatáson részt vesz Juraj Blanár külügyminiszter is. A pápa halála miatt nemzeti gyásznapot hirdettek szombatra Szlovákiában is.

Kapcsolódó cikkünk:

Itt lehet követni élőben Ferenc pápa temetését:

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program