Niké-szombat, rájátszás, 7. forduló: Elodázta a DAC a Slovan ünneplését

camera

33

Niké-szombat, rájátszás, 7. forduló: Elodázta a DAC a Slovan ünneplését

Fotók: Cséfalvay Á. András 

Megosztás

A DAC szombaton 2:1-re legyőzte a Slovan Bratislava együttesét a Niké-liga rájátszásának 7. fordulójában.

A Slovan Bratislava annak tudatában lépett pályára Dunaszerdahelyen, hogy egy döntetlen is elég számára a bajnoki cím bebiztosításához. Ehhez képest hidegzuhanyként érhette a vendégeket, hogy a DAC már a második percben betalált. Ramadan kapott labdát kb. 20-22 méterre a kaputól, állított rajta egyet, majd jobbal mesterien a hosszú alsóba helyezett. A bekapott gól után átvette a kezdeményezést a vendégcsapat, de komolyabb helyzetet nem tudott kialakítani. A Slovan első veszélyesebb helyzetére majdnem félórát kellett várni – egy belőtt labda Kacharaba lábán megpattanva ment a kapu fölé. Nem sokkal később a túloldalon adódott óriási lehetőség a hazaiak előtt. Andzouana ívelését követően Takáč el tudta öklözni a labdát Trusa elől, csakhogy épp Redzichez, aki egyből kapura próbálta tenni, ő viszont elvétette a célt. A DAC védekezésből indított ellentámadásokra rendezkedett be, és egy ilyen során volt közel az újabb gólszerzéshez. Trusa két védővel a nyakán indult kapura, a tizenhatosba érve pedig megpróbálta ellőni, de Takáč kapus jól mozdult ki, és fogni tudta a labdát. A 42. percben sorsdöntő pillanat következett: Trusa a kezdőkörben elment volna Kashia mellett, a Slovan védője viszont utolsó emberként szabálytalanul állította meg. Noha tiszta gólhelyzetet akadályozott meg, hiszen a DAC támadója végigroboghatott volna a pályán a kapuig, a játékvezető csupán sárga lapot mutatott fel neki. A VAR-szobából végül rászóltak a spori fülére, aki kiment a pálya szélére visszanézni a szituációt, majd rövid mérlegelés után visszavonta a sárga lapot és pirossal az öltözőbe küldte Kashiát.

Nehéz helyzetben volt tehát a Slovan, ehhez képest a második félidőben voltak olyan pillanatok, amikor úgy tűnt, mintha teljes létszámmal lenne a pályán. A sárga-kékek próbálták magukra húzni a vendégeket, hogy aztán hosszú indításokkal hozzák helyzetbe elöl a támadókat – a Slovan védői viszont rendre résen voltak. Ugyanakkor volt, hogy sikerült zavarba hozni az ellenfél védelmet, a DAC pedig többször is betalálhatott volna. A 60. percben Djukanović csípte el Ignatenko átadását, majd egyedül roboghatott kapura. Takáč futott ki rá, a montenegrói pedig megpróbálta átívelni felette, a labda viszont a kapu mellett landolt. Trusa és Ramadan a tizenhatoson kívülről próbálkozott lövéssel, de pontatlanul. A 74. percben Ramadan lövése a kapufán csattant, a visszapattanót pedig Redzic küldte a kapu mellé. Ezúttal is érvényesült a „ha nem adsz, kapsz” elve: a 75. percben Ignatenko fejesét ütötte ki Filipe, majd Ibrahim lövésébe értek bele, egy percre rá viszont már a hazai kapuban táncolt a labda. Jobbról végezhettek el szögletet a vendégek, a magasba emelkedő Ignatenko pedig a hazai kapuba bólintott. Sínen volt a Slovan, hiszen az 1:1-es állás vígan megfelelt neki a bajnoki címhez. A dunaszerdahelyiek viszont foggal-körömmel próbálták megakadályozni, hogy pozsonyi riválisuk a MOL Arénban ünnepelhessen. Feszült percek után aztán a 86. percben ismét sikerült betalálnia a DAC-nak. Redzic maga indult meg a középpályáról, majd Ramadant játszotta meg a tizenhatos előtti bolyban, ő Trusához továbbított, de nem tőle, hanem Vojtkotól érkezett vissza a labda a magyar elé, aki végül kilőtte a bal alsót. Az utolsó percekben még próbált menni előre a Slovan, de komolyabb helyzetet már nem tudott kialakítani, így Dunaszerdahelyen maradt a három pont, a pozsonyiaknak pedig még várniuk kell az ünnepléssel.

Mint ismert, a két héttel ezelőtti Slovan-DAC (2:2) bajnokin a hazai klub szurkolótábora magyarellenes molinót vonultatott fel, amelyen mongolként hivatkozott a magyarokra. A Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) fegyelmi bizottsága ezért 12 ezer euróra büntette a klubot. A szombati mérkőzésen egyébként nem lehettek jelen vendégszurkolók, de nem az említett molinó, hanem a tavaly szeptemberi összecsapáson tanúsított magatartásuk miatt. A mongolos molinóval kapcsolatban viszont nem maradt el a DAC szurkolótáborának válasza sem. A 90 perc során egy molinó volt kifeszítve a B-közép előtt, rajta egy Slovan-mezt viselő csimpázzal, mellette pedig a következő szöveggel: „Tudatlanságotokat az igazságtól való félelem szüli”. Emellett a mérkőzés során kisebb molinók formájában több frappáns beszólás is feltűnt a hazai szurkolótábor részéről. A DAC drukkerei ráadásul César Blackmanről, a klub korábbi játékosáról sem feledkeztek meg, aki két évvel ezelőtt igazolt a Csallóközből a fővárosba. Amellett, hogy minden labdaérintésénél fújolást és füttykoncertet kapott, a B-közép a második félidő elején egy molinót is felvonultatott, amellyel azt az üzenetet formálta meg, hogy a panamai játékos a fényűzés és a pénz miatt mondott le a klubhűségről.

A mérkőzés:

A felsőház másik mérkőzésén a kassaiak fogadták a Podbrezovát, a végeredmény pedig már az első negyedóra után kialakult: Smékal harmadik percben szerzett találatára a hazai Faško büntetőből válaszolt.

Fontos lépést tett a bennmaradás felé a Ružomberok, amely Hladík góljával fektette két vállra az alsóházat vezető Michalovcét. A hazaiak már az első játékrészben is betalálhattak volna, Hladík viszont akkor büntetőt hibázott. Egyre kilátástalanabb a sereghajtó Banská Bystrica helyzete. A Dukla pénteken vendégeskedett Trencsénben, és Ezeh, valamint Mensah találatával már az első játékrész után két góllal vezetett. Csakhogy a második félidőben a trencséniek nyolc perc alatt egyenlíteni tudtak Klimpl öngóljával, valamint Suleiman találatával.

A szombati eredmények:

Felsőház:

FC DAC 1904 – ŠK Slovan Bratislava 2:1 (1:0)

Gólszerzők: 2. Ramadan, 86. Redzic – 76. Ignatenko

Piros lap: 43. Kashia (SBA)

FC Košice – FK Železiarne Podbrezová 1:1 (1:1)

Gólszerzők: 17. M. Faško (11-esből) – 3. Smékal


Alsóház:

MFK Ružomberok – MFK Zemplín Michalovce 1:0 (0:0)

Gólszerző: 63. Hladík


Pénteken játszották:

Alsóház:

AS Trenčín – MFK Dukla Banská Bystrica 2:2 (0:2)

Gólszerzők: 58. Klimpl (öngól), 66. Suleiman – 2. Ezeh, 33. Mensah


A forduló további programja:

Felsőház:

Április 27. (vasárnap)

MŠK Žilina – FC Spartak Trnava (18:00)


Alsóház:

Április 27. (vasárnap)

MFK Skalica – KFC Komárom (18:00)


A bajnokság állása:

Felsőház:

Alsóház:

Góllövőlista:

Barseghyan (Slovan) – 20 gól
Strelec (Slovan) – 15 gól
Kyziridis (Michalovce) – 13 gól
Rymarenko (B. Bystrica) – 12 gól
Trusa (DAC) – 10 gól
D. Ďuriš (Žilina) – 10 gól

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program