1

Ivan Korčok - archív felvétel (Fotó: TASR)
Ivan Korčok (PS) korábbi külügyminiszter és államfőjelölt Facebook-oldalán fogalmazott meg egy felkérést Robert Fico miniszterelnök számára, aki ma fogadja magyar kollégáját, Orbán Viktort is.
Korčok a Facebookon megjegyzi, hogy az Orbán Viktor által viselt, történelmi Magyarországot ábrázoló sál, továbbá a magyar diplomácia által osztogatott atlasz után, melyben nem szerepelt Szlovákia, egy újabb gesztusra figyelhettek fel a “jószomszédi viszonyaikról”.
A politikus emlékeztet arra, hogy a magyar közszolgálati televízióban, csakúgy mint a szlovákban, minden nap lejátsszák a himnuszt, amit illusztrációs felvételek kísérnek. “Bizarrnak tűnik, de ennek részét képezi a pozsonyi vár és az állami lobogónk is. Más szóval, az olyan ikonikus nemzeti objektumunkat, mint a pozsonyi vár, a szomszédaink besoroltak a saját állami jelképük, himnuszuk alá” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez szerinte nem normális.
Korčok a videó elején elmondja, hogy a részletet, amit le is játszik a telefonján a kamera előtt, magyarországi szlovákok küldték neki. Egy pillanattal később már a Vereckei-hágónál található emlékműről látunk egy felvételt, ami a mai Ukrajna területén található – tudni illik, a ezen a hágón át érkeztek a Kárpát-medencébe 895-ben a honfoglaló magyarok. A himnusz alatt tehát nem csupán a mai Szlovákia egy ikonikus építményét láthatjuk, de a nemzeti történelem egy másik kulcsfontosságú momentuma is megelevenedik. Nem mellesleg a vár a 18. századig épült, Pozsony pedig közel 250 évig volt a Magyar Királyság fővárosa.
Ettől függetlenül persze nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mai magyar állam himnuszát illusztráló felvételek közt szerepel – láthatóan több külföldi objektummal együtt – ami némelyekben visszatetszést válthat ki arra vonatkozóan, mégis mit tekint magáénak Magyarország.
Korčok mindenesetre felhívta Robert Fico figyelmét, hogy most mutassa meg bátorságát és szuverenitását, és rója fel magyar kollégájának ezt a cselekményt, amit a volt külügyér provokációnak tekint. A videó végén pedig azt mondja magyarul: kellemetlen meglepetés.