1

Rudolf Huliak (Fotó: TASR - Pavel Neubauer)
Kedden rendezték a szlovák Tipos Extraliga jégkorongbajnokság döntőjének hetedik összecsapását, amelyen a kassaiak legyőzték a Nyitra együttesét. A mérkőzésen Rudolf Huliak sportminiszternek is jelenése volt, akinek olyan fogadtatásban volt része, amilyenre még rémálmában sem gondolt volna.
A kassaiak hosszabbítás után 5:4-re győzték le a nyitraiakat, ezzel megszerezték tizedik bajnoki címüket. Az ünneplést követően Rudolf Huliak sportminiszter is a Steel Aréna nyolcezres közönsége elé lépett, hogy segédkezzen az érmek átadásában.
Csakhogy, amikor az emberek meglátták, hatalmas füttykoncerttel fogadták. A miniszter a jégkorong-szövetség illetékesei mellett lépdelt, a légkör pedig azonnal fagyossá vált. Egyes szurkolók ráadásul azt kiabálták neki, hogy hagyja el a jégpályát.
De ez még nem minden: míg a szövetség illetékesei öltönyben jelentek meg, Huliak klasszikus öltözéket választott – a farmernadrág mellé legendás dzsekijét kapta magára, amelyen a „Mr. Rudko” felirat is ott virított.
Huliakot továbbá nemcsak a szurkolók szégyenítették meg. Míg az érmek átvételekor a játékosok kezet fogtak a miniszterrel, a nyitrai csapat támadója, Tomáš Hrnka teljesen leignorálta, még csak rá sem pillantott – átvette a díjat, majd Huliakot lógva hagyva elkorcsolyázott.