Megosztás
Három napra felfüggeszti népirtó háborúját az orosz elnök, hogy május 9-én nyugodtan megünnepelhesse a Győzelem napját. Normális embernek viszont – és ebbe most az egyszerűség kedvéért Robert Ficót is beleértem – semmi keresnivalója aznap Moszkvában.
Két nappal Trump és egy nappal Rubio felszólítása után, hogy fejezze be az ukrajnai harci cselekményeket, Putyin váratlanul egyoldalú, háromnapos tűzszünetet rendelt el. Jól látták, három napra, mintha az bármin is változtatna, és azt sem most, hanem majd május 9-e és 11-e között. Ezt valószínűleg úgy kell elképzelni, mint Asterixék brit hadjáratát, amikor is délután 5-kor abba kell hagyni a harcokat egy órára, mert az angolok teázni mennek.
A teljesen üres és értelmetlen gesztusra, amit sikerült megspékelni azzal az arcátlansággal, hogy „az ukrán félnek követnie kell ezt a példát”, azért van szükség, hogy Moszkva nyugiban megünnepelhesse néhány iránta szervilis külföldi vezetővel a Győzelem napját, a második világháború lezárásának 80. évfordulóját, nyilván hülyén venné ki magát, ha a fasizmus legyőzéséről szóló ünnepi beszéd közben jönne hír egy ukrán gyerekklinika lebombázásáról.
A javaslat komolyságáról sokat elárul, hogy az ukrán választ, miszerint legalább 30 napos fegyverszünetről legyen szó, ahogy az amerikaiak javasolták, éspedig nem majd, hanem most, azonnal elutasították, mondván, lehet majd tárgyalni a békéről, de kizárólag az ő feltételeik szerint. Putyin pitbullja, Medvegyev exelnök pedig kedélyesen hozzátette, hogy az új NATO-tagok akár atomtámadás célpontjai is lehetnek.
Az oroszok feltételeit persze ismerjük jól, szemernyit sem változtak a Nyugatnak nem sokkal a háború megkezdése előtt megküldött ultimátuma óta (Ukrajna NATO-tagsága pl. kizárt), azóta hozzájött a négy elfoglalt ukrán régió és persze a Krím megtartása. Itt egyébként kisebb zavar keletkezett a gépezetben, kikerült ugyanis az a megfogalmazás, hogy Moszkva „megerősíti készségét az előfeltételek nélküli béketárgyalásokra”, ezt hamar helyreigazították, persze, hogy vannak előfeltételeik, az illető helyében én egy ideig nem mennék emeleti ablakok közvetlen közelébe.
A legszórakoztatóbb eleme az orosz tűzszünetnek az, hogy azt Putyin ismét „humanitárius” szempontokkal indokolta, akárcsak a legutóbbi, nagy sikerű húsvéti fegyverszünetet, amelynek már bejelentésekor is Kijevben rakétariadót kellett elrendelni, és amelynek ideje alatt szünet nélkül folytak az ukrán lakóházak, energetikai létesítmények elleni orosz rakéta- és dróntámadások, számos halálos áldozattal. Hogy nézett volna ki egy nem humanitárius tűzszünet?
Ráadásul a helyzet most egy fokkal nyomasztóbb lehet a Kreml számára, mint akár napokkal ezelőtt. Trump és Zelenszkij rövid, de hatékony vatikáni megbeszélése óta ugyanis az amerikai elnök láthatóan újra keményebb vonalat visz Moszkvával szemben, Kijev bombázása is úgy kiakasztotta, mintha ilyet komolyan fel se tételezett volna az ő Vlagyimir barátjáról, holott nagyon nem szeretné elúszni látni nagyszabású békekezdeményezését. Az mindenesetre megnyugtató, hogy Trump nem lesz ott Moszkvában Putyinnal együtt megünnepelni az antifasiszta koalíció második világháborús győzelmét. Nyugatról senki nem is lesz ott, aki számít.
Putyinnak ugyanis legkésőbb 2014 óta nincs joga együtt ünnepelni a Nyugattal: a Krím illegális megszállásával, majd a 2022 februárjában indított teljes körű invázióval oldalt váltott, és ezzel kilépett a háború utáni konszenzusból.Az Ukrajnában „nácitlanítás” címén folytatott területszerző agresszió lényegében egy hitleri típusú agresszió egy olyan országgal szemben, amely ezt az égvilágon semmivel nem provokálta ki. Hacsak azzal nem, hogy szuverén nemzetként, demokráciaként önállóan akart dönteni szövetségesi kapcsolatairól.
Legkésőbb itt érdemes arra is emlékeztetni, hogy Ukrajnában – illetve annak ürügyén – Oroszország valójában a Nyugat ellen harcol, és ezt nem is nagyon titkolja. Aki azt hiszi, hogy Ukrajna esetleges legyőzése után Moszkva megáll a balti vagy a lengyel határon, az magának hazudik.
A május 9-i moszkvai parádé is eggyel többször azt hivatott demonstrálni, hogy a Kreml nem elszigetelt a világban (erről szól pl. nyomulása a BRICS-államok között), hogy része a második világháborús közös antifasiszta narratívának – ez azonban mára jelentős hazugsággá vált. A Nyugat már jó ideje épp az ilyen – nagyon fontos – szimbolikus eseményeken világos jelzéseket küld az oroszoknak: tavaly pl. nem hívták meg Putyint a franciaországi D-Day megemlékezésekre. Idén pedig Németország megüzente az orosz nagykövetnek, hogy konkrétan elvitetik, ha megjelenik valamelyik berlini szovjet emlékműnél.
A Nyugat amúgy nagyon helyesen hangsúlyozta Putyin mellőzésénél, hogy az Oroszországgal való közös ünneplés megtagadása természetesen nem jelenti a 20 millió hősi szovjet halott emlékének elfelejtését, relativizálását. Éppen Putyin akarja átírni a történelmet azzal, hogy kontinuitást mutat fel ott, ahol az rég nincs („antifasiszta harc”, csak most Zelenszkij ellen), miközben legitiimizálni, normalizálni igyekszik gyarmatosító hadjáratát azzal, hogy ő csak a saját érdekszférájában akar rendet rakni.
Ideje belátni, hogy se május 9-én, se azután nincs politikai, gazdasági és szimbolikus közösködés Moszkvával, amíg egy jól sikerült rendszerváltás vissza nem tereli Oroszországot a civilizáció keretei közé, ahonnan Putyin módszeresen kinavigálta. Nem lehet másképp mondani: az orosz elnököt és az őt támogató többséget is nemzeti érzésében kell megalázni ahhoz, hogy beindulhasson a „nácitlanítás”, az elszakadás a rezsimtől – hasonlóan ahhoz a traumához, ami a németeket kellett hogy érje 1945-ben. Ez van.
A szerző újságíró, publicista, blogja: individualista.hu
