Művészet a falakon – 180 vámbérys diák és Kiss Márti közös alkotása (FOTÓK)

A festmények világhírű művészek stílusában készültek, így a tanulók nemcsak technikát, hanem történelmet és gondolkodásmódot is tanulhattak. A tanárnő célja, hogy a művészet természetes része legyen a mindennapoknak, az oktatásnak és a közösségi élményeknek. Az interjúban mesél a projekt születéséről, a diákok lelkesedéséről, valamint arról is, hogyan tudja a festészet nyelvén elmesélni azt, ami sokszor szavakkal kifejezhetetlen.

Honnan jött az ötlet, hogy világhírű festményeket falfestmény formájában keltsetek életre az iskola falain? Mi inspirált téged ebben?

A diákokkal már az évek során rengeteg reprodukciót készítettünk kisebb-nagyobb papírokra. Ez egy ismétlődő feladatkör, hogy a tanulók minél jobban betekintést nyerjenek a művészettörténelembe. A Vámbérys körképet megelőzte Benczúr Gyula történelmi képeinek (Mátyás bevonulása Budára, Mátyás fogadja a pápa követeit) freskószerű megfestése a Corvin Mátyás Alapiskolában Somorján. Magyar Nemzeti Galériában éreztem rá a késztetésre, hogy az iskola névadóját ábrázoljam, de ezennel diákok segítségével, élve a tíz éves tapasztalattal, amit a pedagógiában nyertem. A cél az volt, hogy a tanulók egész folyamatában legyenek alkotó részesei a készülő falfestménynek, mint a klasszikus freskó festésnél, amiben többnyire a tanoncok festik az alapot a mester pedig véglegesít. Mindkét projektnél megkaptam az igazgató urak teljeskörű bizalmát, ami már magában erősíti a teremtő erőt. 

Mekkora kihívás volt egy ilyen nagyszabású projektet megszervezni és lebonyolítani egyetlen hét alatt?

Azt gondolom, hogy ami működésre van ítélve, az működni is fog. Amikor előálltam az ötlettel még nem volt letisztulva bennem a vizuális kép, hogy hogyan fog ez pontosan kinézni. Sőt még akkor sem, amikor elkezdtük. Mindig az aznapi szakaszban gondolkodtam, a jelen pillanataira koncentráltam. A felskiccelt látkép kiszínezése nem jelentett gondot a diákoknak. A munka hihetetlen sebességgel zajlott. A konceptuális részben sikerült reagálnunk a jelenlegi helyzetre a száj- és körömfájás nyomasztó hatására, amit Gerg Baselitz megfordított patás állatain keresztül fejeztünk ki. 

Hogyan reagáltak a diákok a feladatra? Mennyire volt számukra izgalmas vagy újfajta ez a művészeti élmény? 

A mural festéshez fontos az erőlét, ügyesség. Szerencsére elmondhatom, hogy a diákok kicsattantak a lelkesedéstől és a szorgalomtól. A munka folyamatában abban kaptak ösztönzést, hogy a képet foltokban képzeljék el a képet és annak a színrendszernek megfelelően festjenek.  

Több mint 180 diák vett részt a projektben, hogyan tudtátok megoldani a közös munkát, kiemelten a koordinációt és az együttműködést?

Hétfőn az 5. évfolyam dolgozott, kedden a 6., szerdán pedig a 7. évfolyam. Minden osztály 2 tanítási órán művészkedett. Így egyszerre 20 – 25 gyermek állt rendelkezésre. Ilyen logisztikával meg ennyi lelkes és segítőkész diákkal a körkép 70% szerdára elkészült. Utána én, mint festő (mester) kiegészítettem a festményt, ügyelve arra, hogy a tanuló által autentikusan megfestett részeket megőrizzem.

A freskó nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem didaktikai eszközként is szolgál, mi a legfőbb tanítási cél, amit ezzel szerettél volna átadni?

A körképpel egy olyan didaktikai eszköz jött létre, ami bemutatja, hogy a fényképezés elterjedésével gyengült a realisztikus ábrázolásra való igény, és ezáltal a művészi kifejezés különböző irányzatokon, avantgárdokon keresztül próbált minél egyedibbé válni.  Így idővel az esztétikai hatalmat átvette a gondolat, a koncepció. A monumentális falfestményen ez az átmenet pontosan megfigyelhető. A realisztikus biedermaier korabeli csokortól eljutunk a kortárs művészetig, ami a jelenkor kérdéseivel foglalkozik (száj és körömfájás, ökológia, poszthumanizmus…)

A realista biedermeier csokortól eljutunk a kortárs művészetig – hogyan látod, mit értettek meg ebből a diákok? Voltak saját gondolataik, kérdéseik a stílusok kapcsán?

Igen, érdeklődtek, főleg azoknál a részeknél, ahol nem egyértelmű az ábrázolásmód pl. Vasilij Kandinskij – absztrakt, Pablo Picasso – kubizmus, Piet Mondrian – minimalizmus… A diákoknak időközönként szeretnék bemutató órát tartani, hogy rögzüljön bennük az információ, hogy érzékenyedjenek esztétikai környezetben.

A projekt során szinte egy időutazást jártatok be a művészettörténeten keresztül. Számodra melyik korszak, festő vagy stílus áll a legközelebb a szívedhez, és miért?

Nagyon szeretem Adrian Ghenie poszthumanista kánonban megfestett figurális kompozícióit, vagy Oto Hudec – Floating arbarétum cimű projektjét, ami a környezetvédelemről, az aktivisták által megmentett több százéves fákról szól, ezt reprezentálta a 60. Velencei Biennálén.  

A Facebook posztodban említetted, hogy 5 segítő tanuló különösen sokat segített. Hogyan élték meg ők a „mester” szerep melletti közelséget?

Szerintem nem volt könnyű dolguk, mert ha ilyen felelősség teljes munka van én nagyon felveszem a dirigens szerepét, de hősiesen kibírták. Sőt minden egyes tanuló önállóan is kidolgozott egy művet (Horváth Fanny – Adrane Gheniet, Varga Emma – Milletet, Póda Eszter – Van Goghot, Yayo Kusamát, Ágh Tamás – Vasilij Kandinskijt, Julie Mehretut, Csölle Enikő – Salvador Dalít).

Van olyan visszajelzés, amit szülőktől, kollégáktól vagy diákoktól kaptál, ami különösen megérintett? 

Nagyon sok pozitív visszajelzés volt, amitől elkezdtem tudatosítani a projekt erejét. Az üzenetek többségét meghatódva olvastam, szerettem, ahogy Tarr Csilla észrevette a projekt manifesztáló erejét, vajdasági Kiss Márti, aki szintén rajztanár írta, hogy ilyet még munkássága alatt nem látott… Sok szakmai dicséretet kaptam pedagógusként és művészként is! Köszönöm!

Szerinted egy ilyen élmény mennyire tudja közelebb hozni a gyerekeket a művészethez és az önkifejezéshez? 

Ez az a kérdés, ami hajt! De még nem tudom rá egyértelműen a választ.