1

Peter Pellegrini (Fotó: Cséfalvay Á. András - archív)
Peter Pellegrini köztársasági elnök vasárnap hivatalos látogatásra utazik Olaszországba, ahol elsőként Torino városát keresi fel, hogy megnyissa az ottani tiszteletbeli szlovákiai konzulátust, egyben pedig beiktassa Stafan Buon tiszteletbeli konzult.
„Pellegrini látogatása rávilágít a Friuli-Venezia Giulia és a Piemont régió fontosságára a Szlovákiával való kapcsolatok területén elsősorban a logisztikai, a technológiai, valamint az energetikai együttműködés kapcsán” – számolt be róla az Elnöki Hivatal kommunikációs osztálya.
A Denník N felhívta rá a figyelmet, hogy Friuli-Venezia Giulia régiója azért is rendelkezik különösen fontos történelmi jelentőséggel Szlovákia számára, mert itt található az a Campoformido nevű város, ahonnan Milan Rastislav Štefánik 1914 május 4-én utolsó repülőútjára indult, mielőtt tragikus körülmények közt életét veszítette volna. Štefánik halálának évfordulója alkalmából Pellegrini egy delegáció kíséretében a városba utazik majd, ezzel pedig a kommunikációs osztály nyilatkozata szerint ő lesz az első szlovák elnök, aki az évforduló napján ide látogat.