3

Fotó: Cséfalvay Á. András - archív
A DAC szombaton 0:2-es vereséget szenvedett a Podbrezová otthonában, a Niké-liga rájátszásának 8. fordulójában.
A Slovan ellen nyújtott remek teljesítmény után a szurkolók azt hihették, hogy a DAC ezúttal is lehengerlően játszik majd, ám a valóság teljesen másként alakult. Hiába birtokolta többet a labdát Podbrezován, illetve próbálkozott több lövéssel, a hatékonysággal már gondok adódtak. Az első komolyabb helyzetet a vendégek részéről jegyezhettük fel, Tuboly távoli lövése viszont elkerülte a kaput. A túloldalon Yirajang veszélyes beadására nem érkezett csapattárs. Ezt követően bő tíz percen keresztül nem forogtak veszélyben a kapuk. A csendet Redzic lövése törte meg, de Danko kapus résen volt. Pár percre rá a hazaiak is veszélyeztettek, Štefánik próbálkozása viszont nem talált kaput. A félidő derekán a vasgyáriak jelentkeztek az addigi legveszélyesebb helyzettel. Koštrna ívelt milliméter pontosan az egyedül hagyott Yirajang fejére, akinek fejese centikkel ment a kapu mellé. Öt perccel később ismét veszélyben forgott a dunaszerdahelyiek kapuja: Faško pöckölte oda ügyesen a labdát a megiramodó Kováčik elé, aki a DAC védői között, a kimozduló kapus mellett akarta ellőni a hosszú sarokba, Filipe azonban leért és hárítani tudott. Egy percre rá ismét Filipének kellett nagyot védenie Faško kemény lövésénél.
DAC-helyzettel indult a második félidő, Redzic lövési kísérletét viszont újfent hárította Danko. Ezt követően a hazaiak percei következtek. Štefánik bal felsőbe tartó lövését látványos védéssel hatástalanította Filipe, az ezt követően megítélt szöglet során viszont már ő is verve volt. Filipe későn mozdult ki, Yirajang pedig az ötösön belül a kapuba tudott fejelni. A dunaszerdahelyieknek semmi sem akart összejönni, a mezőnyfölény ellenére ezúttal hiányzott az a tűz a játékukból, aminek egy hete a Slovan ellen lehettünk szemtanúi. Negyedórával a mérkőzés vége előtt mégis közel álltak az egyenlítéshez. Redzic elsüvített Koštrna mellett és levitte a labdát az alapvonalig, majd középre tette. Andzouana együtt érkezett Ramadannal, és végül előbbi lőtte ordító helyzetben a kapu mellé a labdát. Ha nem adsz, kapsz – a 79. percben ismét betaláltak a vasgyáriak. Herc adta hátra a labdát, de üres területre, ahol nem volt védő. Kováčik csapott le rá, és már csak a kapussal állt szemben, Filipe mellett pedig könnyedén a kapuba helyezett. A DAC-nak még a szépítés sem jött össze, így üres kézzel távozott Podbrezováról.
A vereség gyakorlatilag azt jelenti, hogy a sárga-kékek elbúcsúzhatnak a dobogótól – főleg, ha a Spartak Trnava vasárnap legyőzi a kassaiakat.
A mérkőzés:
A Slovan Bratislava egy őrült gólfesztivált követően, a Žilina legyőzésével biztosította be bajnoki aranyérmét. Az elején még úgy tűnt, hogy a pozsonyiak a dunaszerdahelyi vereség után újabb meccslabdát szalasztanak el, hiszen a vendég zsolnaiak Adang duplájával már az első félidő derekán 0:2-re vezettek. Noha Strelec hamar szépíteni tudott, Sauer a 39. percben visszaállította a kétgólos különbséget. A Slovan még a szünet előtt feljött egy gólra Mak jóvoltából. A fordulást követően viszont már nem kegyelmeztek a hazaiak: Strelec duplájával fordított a Slovan, amely egyúttal a pozsonyiak bajnoki elsőségét is jelentette.
Gól nélküli döntetlennel ért véget a Komárom és a Trenčín összecsapása. A vendégek voltak közelebb a gólszerzéshez, a kapufát is eltalálták, de Dlubáč kapust nem tudták mattolni. Összességében a violák lehetnek elégedettebbek az egy ponttal.
Óriási pofont kapott hazai pályán az alsóházat vezető Michalovce, amely már félórányi játék után kétgólos hátrányban volt a Skalicával szemben. A vendégektől Sobczyk, majd Smejkal volt eredményes. A nagymihályiak viszont még a szünet előtt szépítettek Sivi büntetőjével, majd a második félidő elején Cottrell révén az egyenlítés is összejött. A zöld-fehérek viszont nem elégedtek meg az egy ponttal, Fábry és Leginus jóvoltából pedig hat perc alatt ismét kétgólosra növelték előnyüket. A nagymihályiak részéről erre már nem érkezett válasz, így egyáltalán nem érezhetik magukat biztonságban az alsóház élén.
A szombati eredmények:
Felsőház:
FK Železiarne Podbrezová – FC DAC 1904 2:0 (0:0)
Gólszerzők: 62. Yirajang, 78. Kováčik
ŠK Slovan Bratislava – MŠK Žilina 4:3 (2:3)
Gólszerzők: 32., 63., 73. Strelec, 40. Mak – 18., 26. Adang, 39. Sauer
Alsóház:
KFC Komárom – AS Trenčín 0:0
MFK Zemplín Michalovce – MFK Skalica 2:4 (1:2)
Gólszerzők: 36. Sivi (11-esből), 53. Cottrell – 6. Sobczyk, 32. Smejkal, 67. Fábry, 73. Leginus
A forduló további programja:
Felsőház:
Május 4. (vasárnap)
FC Spartak Trnava – FC Košice (18:00)
Alsóház:
Május 4. (vasárnap)
MFK Dukla Banská Bystrica – MFK Ružomberok (18:00)
A bajnokság állása:
Felsőház:
Alsóház:
Góllövőlista:
Barseghyan (Slovan) – 20 gól
Strelec (Slovan) – 18 gól
Kyziridis (Michalovce) – 13 gól
Rymarenko (B. Bystrica) – 12 gól
Trusa (DAC) – 10 gól
D. Ďuriš (Žilina) – 10 gól
Mak (Slovan) – 10 gól