1

Matúš Šutaj Eštok (Fotó: TASR)
Matúš Šutaj Eštok leszögezte, hogy pártjából, a Hlasból az európai fasizmus feletti győzelem világnapján se Moszkvába, se Kijevbe nem utazik senki, szerinte ugyanis „a mai nap nem szolgálhat politikai játszmák eszközéül”.
Szerinte ennek a napnak „csendes emlékként kellene szólnia a jövőnkért küzdő hősök irányába, akiknek köszönhetően ma itt állunk és nem szabadna hogy politikusok arra használják fel, hogy támogatást kapjanak egyik vagy másik szavazói csoporttól”. A pártelnök a második világháború „nyugati szakaszának” befejezésének emléknapján Nová Bošácába utazott, hogy ellátogassan az ottani, Vörös Hadseregnek emelet szoborhoz. Egyben teljességgel elutasította a szobrot érő vandalizmust, amely szerinte „nem csak szégyenletes, de a társadalom egy részének névjegykártyája is”. Szerinte tisztában kellene lenni azzal, hogy az akkori Vörös Hadsereg, – melyben az orosz mellett ukrán és más nemzetiségű katonák is harcoltak – és a mostani Oroszország közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, a vandálok pedig tettükkel nem csak az elesett orosz katonák emlékét gyalázták meg – számolt be róla a Denník N.
Végezetül arról beszélt, hogy szerinte „nem tanultunk a történelemből”, ezzel pedig arra akart utalni, hogy, szavaival élve „a tereken ismét rosszindulattól és gyűlölettől fűtötten felszólaló személyek akarják manipulálni az embereket”.