1

Robert Fico - Fotó: TASR
Minden jóindulatú hazai és nemzetközi figyelmeztetés, valamint minden némileg tökösebb figyelmeztetés (légtérhasználat megtagadása több országban) ellenére Fico, aki nyíltan vállalja, hogy nem vette észre a rendszerváltást, elmegy Moszkvába megnyalogatni Putyin véres-szaros cipője talpát. Megnézi, hogyan vonul fel – nem az anno Hitlerék ellen harcoló Vörös Hadsereg, hanem – a jelenleg Ukrajnát gyilkoló orosz katonaság.
Hivatalosan a fasizmus legyőzését fogják ám ünnepelni, valamint a felszabadulást.
Nos, a felszabadulásról annyit, hogy szovjet barátaink (lásd még a dolog pikantériája miatt az ún. ukrán frontokat) az amcsi, román, lengyel erők, és a csehszlovák ellenálló sereg segítségével elzavarták az egyik önkényuralmi rendszert építő megszállót. Majd valahogyan itt feledkeztek és 1948-tól bolsevik helytartóikat nyeregbe ültetve gyakoroltak egy más (nem olyan sokban más) fajta önkényuralmi hatalmat. Amit aztán 1968-ban még nyomatékosítottak is. Szabadság? A felszabadulás erősen relatív dolog. Annyira biztosan, hogy mostanság azt egy diktátorral megünnepelni akkora cinizmus, amekkorára csak Fico képes a demokratikus blokk „vezetői” közül.
A fasizmus pedig szintén nem győzetett le. Ahogyan a kommunista diktatúra évtizedei traumatikus nyomot hagytak a lakosság mentális állapotán, úgy a fasizmus/nácizmus zsarnoksága is. Elég megnézni egy hétköznapi híradót és nyitott szemmel-füllel járni az utcán. Ráadásul nemcsak Európa, hanem lassan az összes kontinens érintett valamilyen módon. A fasizmus (és – csak a terminológiai tisztázás miatt – különféle változatai, hajtásai) élnek, erősödnek, s ugyanúgy beszivárogtak már egyes európai országok legfelsőbb köreibe, mint ahogyan a kommunista rezsim (szintén a fogalmi tisztázás jegyében nem összetévesztendő általában a baloldaliság számos verziójával) is megmaradt a döntéshozó pozíciók terében. És ha ez a két zsarnokság összefog…
Szóval nincs mit ünnepelni. Akkor sem volna, ha éppen az orosz terrorista állam nem lőné kénye szerint a szomszédunkat, nem gyilkolná a civil lakosságot és nem rabolna el tízezerszámra gyerekeket.
Ha ugyanis egy zsarnokság felvált egy másik zsarnokságot, vagy ha egy másik zsarnokság kárára erősödik, az nem ünnep. Az tragédia.
Ehhez – Fico ezt sem vette észre – már senki sem szeretne asszisztálni Ficonak Európában, még a legszélsőségesebb kormányok sem.