2

Fotó: AP/TASR
Robert Francis Prevost csütörtöktől XIV. Leó pápa néven a katolikus egyház feje, a múltját viszont szexuális visszaélések eltussolásával kapcsolatos vádak árnyékolják be.
Egy perui ügy kapcsán merült fel, hogy még chiclayói püspökként elmulasztott megfelelő intézkedéseket tenni a papok által elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálása érdekében.
A The New Daily Compass és a The Pillar portálok írtak az ügy hátteréről. Eszerint három nővér – Ana Maria Quispe, Aura Teresa és Juana Mercedes – azt állította, 2006 és 2010 között két pap, Eleuterio Vásquez Gonzáles és Ricardo Yesquén szexuális visszaéléseket követtek el velük szemben. A nővérek 2020-ban számoltak be az esetről Prevost püspöknek, majd 2022-ben hivatalos panaszt is tettek. Állításuk szerint a püspök nem indított megfelelő egyházi vizsgálatot, sőt a Vatikánhoz eljuttatott dokumentációt szándékosan hiányosan állította össze, ezzel akadályozva az eljárás elindítását.
A chiclayói egyházmegye közleménye szerint, melyet a Zenit portál közölt, a vádak alaptalanok. Állításuk szerint Prevost 2022 áprilisában találkozott a nővérekkel, bátorította őket a polgári hatóságokhoz való fordulásra, és megkezdte az egyházi vizsgálatot. A vizsgálat eredményeit a Hittani Dikasztériumnak továbbították. A közlemény hangsúlyozza, hogy az egyházmegye eltávolította a vádolt papokat a nyilvános szolgálatból, és pszichológiai segítséget ajánlott fel az áldozatoknak.
2

Vatican Conclave New Pope Peru
Ugyancsak a The New Daily Compass írt arról, hogy Prevost neve korábban is felmerült hasonló ügyek kapcsán. Az Ágoston-rend generálisaként (2001–2013) két amerikai pap, Richard J. McGrath és James Ray visszaéléseinek eltussolásával is összefüggésbe hozták. A rend McGrath ügyében 2 millió dolláros kártérítést fizetett, Rayt pedig 2012-ben laicizálták.
Az ügy súlyát növeli, hogy Prevost nemcsak a püspöki kinevezésekért felelős dikasztérium élén állt, ahová 2023-ban Ferenc pápa nevezte ki, hanem mostantól az egész katolikus egyház vezetője. Bár a Vatikán hivatalosan nem kommentálta az ügyet, a vádak kétségeket vetnek fel a bíboros, immár pápa szerepének megítélésében.
Tovább növelte a feszültséget, hogy 2024 februárjában Edinson Farfán Córdova-t nevezték ki Chiclayo új püspökévé. Farfán szintén ágostonos szerzetes és Prevost közeli ismerőse. Ő korábban egy másik visszaélési ügy eltussolásával kapcsolatban került a figyelem középpontjába – írta a The New Daily Compass.
Az ügy újra rávilágít az egyházon belüli elszámoltathatóság és átláthatóság hiányosságaira, különösen a visszaélések kezelése terén. A Prevost körüli vádak, valamint a hozzá köthető kinevezések újabb kérdéseket vetnek fel az egyházi reformok sürgető szükségességéről.