XIV. Leó sok tekintetben a Ferenc pápa által képviselt vonalat folytathatja

Eddig mit lehet tudni XIV. Leó pápáról?

Ilyenkor, amikor éppen hogy megválasztották a katolikus egyház fejét, három dolgot lehet érdemben vizsgálni. Az egyik az, hogy mi az adott személynek az előélete. Tehát milyen egyházi feladatokat, egyházi tisztségeket töltött be, de akár a családi hátterét is érdekes lehet megnézni. A második, ami érdekes lehet, hogy milyen nevet választott. Hiszen a név mindig valami filozófiai, teológiai kapcsolatot jelent azokkal a pápa elődökkel, akikre ő felnéz, akiknek ő a teológiai gondolatát követni szeretné. A harmadik az első megnyilatkozás, az úgynevezett Urbi et Orbi áldás. A pápák karácsonykor, húsvétkor, nagyobb ünnepekkor is adnak ilyen áldást.

Milyen az új pápa előélete, hol tanult?

XIV. Leó pápa az Egyesült Államokban, Chicagoban született, ahol létezett egy erős katolikus közösség. Ő maga is egy komoly katolikus közösségben szocializálódott, apai is és anyai ágról is erős katolikus háttérrel rendelkezik. Majd egy kis szemináriumban tanult. Ma már ezeket nem nagyon ismerjük. Régen, még az új egyházi törvénykönyv előtt minden egyházmegyében voltak kis szemináriumok. Ezek lényegében gimnáziumok voltak. Ez már önmagában egy katolikus szocializációs irányt jelentett számára. Aztán a katolikus egyházon belüli az Ágoston-szerzetesrendhez köteleződött el. Fiatalon megérintette ennek a közösségnek a szellemisége. Erről a rendről érdemes tudni, hogy a fő funkcióját, fő küldetését a katolikus egyházban a pasztorális munkában jelöli meg, a misszióban. Ő maga is hosszú időt töltött Dél-Amerikában, Peruban. Ennek a 12. században alapított szerzetesrendnek van egy elkötelezettsége a szellemi munka iránt is. Ő maga is a szemináriumi évek után, a pappászentelése után 1987-ben doktori fokozatot is szerez az Angelicum Egyetemen Rómában, így kánonjogi végzettsége is van. Erre szükség is lesz, hiszen Ferenc pápa több reformot indított, ami komolyan érintette akár a Római kúriát, akár pedig az egyház belső életét. Van tehát egy tudományos előélete teológiából és kánonjogból is.

Milyen tapasztalatokat szerzett az egyházon belül?

Említettem, hogy a Ágoston-rendi szerzeteseknek van egy missziós küldetése is. A rendnek több helyen, így Dél-Amerikában, a harmadik világ országaiban, de más országokban is megtalálhatóak szerzetesei. Ő maga hosszú időt töltött el Peruban. Majd 1999-ben visszatér az Egyesült Államokba, ahol 2001 és 2013 között az Ágoston-rendnek a tartományfőnöke lesz. Tehát egyházi vezetői, regionális vezetői tapasztalatokkal is rendelkezik. Egyébként szemináriumi vezető is volt, valamint kánonjogtanárként, teológiatanárként, illetve az egyházi bíróságban is tevékeny volt. Azt mondhatjuk, a szerzetesi életet, de a regionális egyházi vezetést is ismeri. Majd 2014-ben egyházmegyei szintre kerül, amikor apostoli adminisztrációi kinevezést kap. Utána pedig a püspöki dikasztériumnak a prefektusává nevezik ki, 2023-ban pedig bíborossá kreálják. A püspöki dikasztérium központi feladatot tölt be az egyház életében, hiszen a püspökök kinevezése ezen az intézményen keresztül történik. Feladata az információk összegyűjtése, a püspökök ügyeinek intézése. Minden dikasztérium fontos, de a püspöki dikasztérium különösen jelentős, hiszen ez felel azért, hogy tényleg megfelelő emberek kerüljenek az egyes részegyházaknak az élére. Amikor itt tevékenykedett, ténylegesen rálátott a világegyháznak az életére.

Mire utal, hogy a XIV. Leó nevet választotta?

A Leó név erősen kapcsolódik a társadalmi igazságossághoz, hiszen XIII. Leó pápa az első szociális enciklikának a megalkotója, a munkásoknak, a szegényeknek, a kiszolgáltatottaknak a kérdésével foglalkozott. Tőle indul el az az egyházi dokumentumtípus, amit aztán szociális enciklikáknak neveznek. Ma már nagyon széles ennek a területe, a tematikája. Gondoljunk csak Ferenc pápára, aki ökológiai kérdésekkel is foglalkozott, a Laudato si, majd a Fratelli tutti kezdetű enciklikára, de II. János Pálhoz, XVI. Benedekhez, vagy a XX. század többi pápájához köthető számos nagy szociális enciklikát is említhetnék. Ehhez a hagyományhoz akar ő kapcsolódni, ami a társadalmi igazságosság, a szociális igazságosság és a béke.

Mi derül ki XIV. Leó első beszédéből?

Bár nagyon rövid beszéd volt, és nyilván látszott rajta a meghatódottság afelett, hogy ő lett a katolikus egyháznak a feje, őt választották a bíborosok, de azért mégis ki lehetett tapintani néhány kulcsgondolatot. Gondolok itt a hidaknak a gondolatára, ami Ferenc pápánál is sokszor elhangzott. Ezzel XIV. Leó azt fejezte ki, hogy azt az egyházpolitikát fogja folytatni, ami a dialógusra épül, ami összeköt, ami kapcsolatot teremt vallások és a katolikus egyház között. A hídnak a kereszténység, valamint a különböző keresztény felekezetek és az államok, nemzetközi szervezetek között kell létrejönnie. Ez Ferenc pápa számára is egy kulcskérdés volt, és ezt nagy valószínűség szerint ő is folytatni fogja. Ha pedig az ember ismeri az ő beszédeit, amiket bíborosként, püspökként, vagy egyházmegyei püspökként elmondott, akkor azokból is nagyon sokszor kiderült, hogy számára az egyháznak a misszió útját kell követnie. Már ebben az első beszédben megfogalmazódott, hogy egy misszionárius egyházat szeretne, amelyik párbeszédet folytat. Megjelent az a Ferenc pápai gondolat is, ami a szolidaritás, tehát hogy az egyház tagjai közösen építik az egyháznak a misszióját. Ezek már most kitapinthatóak voltak. Ahogy az is, hogy megszólította az egész földet, minden népet. Ez az az egyetemesség, amit Ferenc pápa, akár XVI. Benedek, de II. János Pál is képviselt.

A pápaválasztás előtt a nyilvánosságban folyt egy találgatás, hogy vajon a következő egyházfő inkább Ferenc pápa vonalát fogja tovább vinni, vagy inkább egy konzervatív szárny fog felülkerekedni, és ez az oldal adja majd a pápát. Kijelenthetjük-e, hogy az első feltételezés vált valóra?

Ilyenkor még nagyon messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. De fontos rámutatni, hogy eleve Ferenc pápa nevezte ki, ő hozta a dikasztérium élére, ő kreálta bíborossá. Ezért nagy valószínűség szerint sok mindenben, nem biztos, hogy mindenben, de sok mindenben a Ferenc pápának a gondolatait, elképzeléseit, kezdeményezését fogja követni. Már a pápaválasztás során lehetett azért arra gondolni, hogy a nagyon konzervatív irányok nem lesznek túlságosan dominánsak. Valószínű volt, hogy egy kompromisszumos megoldás születik, vagy egy haladóbb, progresszívabb irány fog érvényre jutni. A most megválasztott XIV. Leónak néhány korábbi üzenetéből én azt veszem ki, hogy például az ökológia, vagy a szegényekre való odafigyelés terén ugyanarról a vonalról van szó, mint ami Ferenc pápánál volt. Megint visszautalnék arra, hogy nem véletlenül választotta a XIV. Leó nevet. A bevándorlók kérdése is fontos. A pápaként tett eddigi egyetlen megnyilatkozásából is arra lehet következtetni, hogy amerikai származásúként a Trump adminisztrációval számos kérdésben nem ért egyet. Ahogy Ferenc pápa sem értett egyet azzal. Lehet azonban, hogy az évek és hónapok alatt ez az irányzat némileg módosul, de az eddigi megnyilatkozásaiból azt lehet érezni, hogy az ilyen kérdésekben Ferenc pápa vonalát képviseli, a Trump-féle izolációs politikát pedig elítéli. Ebből én azt a következtetést vonnám le, hogy sok tekintetben a Ferenc pápa által is képviselt vonal fog folytatódni.

XIV. Leó pápa az első beszédében a békét hangsúlyozta, ön pedig biztonságpolitikával is foglalkozik. Milyen lehetőséget lát arra, hogy az új pápa valóban előmozdítsa a jelenlegi fegyveres konfliktusok, kiemelten az ukrajnai háború békés megoldását?

Ezzel kapcsolatban azt mondanám, hogy van egy kontinuitás, XII. Piusztól kezdve, vagy akár XV. Benedeken át a mai napig, amikoris a pápák valóban a béke előmozdítóivá szerettek volna válni. XIII. Leó pedig a Rérum novárumban, nem csak a szociális kérdésben, hanem az egyháznak a világbéke előmozdításában betöltött szerepét is megfogalmazza. Ő mondja, azt, hogy ha már a pápai államot elvették tőlünk, akkor legalább erkölcsi tekintély legyünk a világban. Azt ugyan nem tudom, hogy a névválasztásnál, a társadalmi igazságosság mellett a Szentszéknek ez a nemzetközi szerepvállalása is megjelent-e az új pápának a koncepciójában, de kétségtelenül XIII. Leó volt az, aki a világbékét megpróbálta a maga eszközeivel sokszor igencsak hatásosan előmozdítani. Ne felejtsük el, hogy Ferenc pápa is már komoly eredményeket ért el ezen a téren. Az új pápa XIV. Leó pedig már régebbi beszédében, mint bíboros is utalt az ukrajnai kérdésre, és egy nagyon fontos kijelentést tett. Azt mondta, hogy a minél hamarabb megállapodásra és békére van szükség, és nem pedig a fegyverekre és a háborúra. Itt megint látszik, hogy ugyanazt a koncepciót folytatja, mint amit Ferenc pápa követett. Neki sokféle nyilatkozata volt ebben a témában. Beszélt a fehér zászló bátorságáról, de az önvédelem, a haza védelmének kötelezettségéről is. XIV. Leó álláspontja ebben a kérdésben úgy fog változni, ahogy a geopolitikai helyzet halad előre.

Mik azok a legnagyobb kihívások, amelyekkel a katolikus egyháznak az egyházfő intézményén és személyén keresztül szembe kell néznie?

Anélkül, hogy tényleg mindegyikbe részletesen belemennénk, ezeket a kérdéseket két nagy csoportra osztanám. Az egyik az egyház belső életére vonatkozó kihívások, aminek meg kell felelnie az új pápának. Ide tartoznak az egyház struktúrájával kapcsolatos kérdések, de a laikusoknak, tehát a világi Krisztus-hívőknek a szerepe is. Ez utóbbival kapcsolatban Ferenc pápa elindított egy reformot. Nagyon komoly vezetői beosztásokba kerültek laikusok, vagyis világi Krisztus-hívők. Ez egy tendencia. Kérdés, hogy XIV. Leó hogyan fogja ezt folytatni. Egy további kérdés a papságnak a szerepe. Ne felejtsük el, hogy Európában és az Egyesült Államokban is radikálisan csökken a papságnak a száma, miközben azért hívek lennének. A harmadik világnak, a misszióknak a kérdései is fontosak. Mindezek tehát az egyház belső életéhez kapcsolódó nagy kihívások.

De vannak az egyház külkapcsolataival összefüggő ügyek is. XIV. Leó az első beszédében a missziót hangsúlyozta. Azt mondta, az egyház missziós természetű, és arról beszélt, hogyan tudja átadni kifelé az üzenetét a modern világnak. Ez egy nagy kihívás. De ez megvolt Ferenc pápánál is, illetve a második vatikáni zsinatnak a gondolata is ebből származott, XXIII. János idejében. Akkor fogalmazódott meg, hogy át kellene adni az üzenetet a modern világnak. Ugyanakkor ebben a problémakörben vannak kifejezetten a biztonságpolitikához kapcsolódó kérdések is. Például óriási kihívás az üldözött keresztények helyzete az egész közel-keleti régióban. És itt van ugye az orosz-ukrán háború. Milyen mozgástere van, hogyan fogja tudni a soft powert, tehát azt a puha erőt alkalmazni, ami olyan fontossá vált a válságkezelésben? Mennyire fogja tudni használni, azokat a sajátos eszközöket, mint az ökumenikus párbeszéd, az ortodox – katolikus párbeszéd, vagy a más vallásokkal való párbeszéd? Gondolok itt például a muszlim és zsidó közösségekre. Hogyan tudja megnyerni a különböző vallásoknak a képviselőit, hogy a béke előmozdítói legyenek? Itt utalni szeretnék Fratelli tuti kezdetű enciklikára, amit Ferenc pápa adott ki. Ennek egyik központi gondolata éppen ez volt: vallásos, Istenben hívő emberek, teljesen mindegy, hogy milyen valláshoz tartoznak, de közösen a békét mozdítsák elő. A kérdés most az, hogyan lehet konkrét fegyveres konfliktusok esetében ezt megvalósítani?

De hogy ne csak regionális biztonsági kihívásokról beszéljek. Vannak olyan teoretikus biztonsági kihívások, amiket a katolikus egyház rendre újraértékel. Ilyen például az atomfegyverek ügye. Ferenc pápának nagyon markáns véleménye volt az atomfegyverekről. XIV. Leó esetében pedig egy amerikai emberről van szó. Ő nagyon jól tudja, hogy az amerikai püspöki konferencia milyen aktív volt biztonságpolitikai kérdésekben. A 80-as, 90-es években a témában pont az amerikai püspöki konferencia adott ki ezzel kapcsolatban egy nagyon fontos dokumentumot. Ahogy Ferenc pápa is ebben a kérdésben azt mondta, az atomfegyvereknek a puszta léte is bűn az emberiség ellen, hiszen hatalmas pusztítást tudnak végezni. Ezeket a gondolatokat persze tovább kell vinni. Itt vagyunk ugyanis egy olyan fegyveres konfliktusban, ahol az egyik országnak rendelkezésére áll az atomfegyver, itt Oroszországra gondolok. De épp a napokban a pakisztáni – indiai konfliktusnak a lehetőségéről is beszélnek. Ebben az esetben két atomhatalomról van szó. Ezért aztán felértékelődik a Szentszéknek a biztonsági kihívásokra vonatkozó teoretikus tanítása.

De hadd mondjak még egy nagyon érdekes és fontos dolgot. A mesterséges intelligencia kérdésével is elkezdtek foglalkozni. Ez biztos, hogy egy olyan morálteológiai, biztonságpolitikai kihívás, amire az egyháznak érdemben válaszolnia kell. És sorra vehetném az összes többi hasonló kihívást, a migrációtól a fegyverkereskedelemig, a nők helyzetén át, a gyerekkatonaság kérdéséig, amikre az egyház megpróbál dokumentumokban reflektálni. Illetve nemzetközi szervezetek előtt deklarálja, hogy mi az álláspontja ezekben. Az viszont egy nagy kérdés, hogy a terepen hogyan fog tudni segíteni akár az elvándorlóknak, milyen kapacitása lesz a gyermekkatonáknak az integrációja, milyen képességei lesznek a nők megsegítésére és sorolhatnám. Ezek tehát mindkét kérdéscsoportban, vagyis az egyház belső életében és a külső ügyekben is, óriási kihívások. 

Ujházi Lóránd teológus, kánonjogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. A Teremtésvédelmi Kutatóintézetnek, valamint a Vallás és Társadalom Kutatóintézet vezetője. Első doktori fokozatát kánonjogból Rómában, a Santa Croce Egyetemen szerezte, majd elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hadtudományi doktori iskoláját is, teológiából pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett PhD fokozatot. Egyházi kánonjogászként, lelkipásztorként és biztonságpolitikai szakértőként is tevékenykedik.