A konklávén részt vevő bíborosok hálózati elemzése alapján „kitalálták" a tudósok, hogy ki lesz az új katolikus egyházfő

A zárt ajtók mögött olyan dinamikák játszódnak le, amelyek nagyon hasonlítanak egy elnökválasztáshoz vagy egy vezérigazgató igazgatótanács általi kinevezéséhez, de ősi kódexekkel és rituálékkal, amelyek egy kis bíboros választói körre vannak bízva. Hogyan alakul ki konszenzus egy jelölt körül? Ki befolyásolja valójában a végső döntést? Létezik-e egyházi hatalmi térkép, amely képes előrejelezni a legerősebb neveket? A Bocconi Egyetem kutatói – Giuseppe Soda, Alessandro Iorio és Leonardo Rizzo – akadémiai szigorral és ebben a kontextusban példátlan tudományos eszközökkel kísérelték meg megválaszolni ezeket a kérdéseket.

A Vatikán mint kapcsolati ökoszisztéma

Tanulmányukban a három kutató a társadalmi hálózatok elemzési módszereit alkalmazta a létező legzártabb és legszimbolikusabb világra, a Bíborosi Kollégiuméra. A cél annak megértése volt, hogy mely kapcsolati struktúrák növelik annak a valószínűségét, hogy egy bíboros papabile (pápajelölt) figurává válik.

„A kiindulópontunk egyszerű” – magyarázza Giuseppe Soda, a Bocconi Egyetem szervezetelmélet professzora – „az egyházban is, mint bármely emberi szervezetben, a kapcsolatok számítanak. Minél inkább kapcsolódik, meghallgatják és központi szerepet tölt be egy egyén az információáramlásban, annál valószínűbb, hogy egységesítő figurává válik.”

A kutatócsoport egy többszintű modellt rekonstruált a „vatikáni hálózatról” három fő forrás felhasználásával:

• Hivatalos közös tagságok (római kúriai dikasztériumok (Szentszék központi közigazgatási szerveinek egyik típusa), bizottságok, tanácsok, akadémiák): ezek az adatok feltárják, hogy ki kivel és milyen intézményi keretek között dolgozik együtt.
• Püspöki felszentelési vonalak: minden bíborost mások szenteltek fel, és ezek a „szellemi genealógiák” erős hűség- és elismerési kötelékeket építenek ki.
• Informális kapcsolatok: tekintélyes újságírói források alapján feltérképezve, ide tartoznak az ideológiai affinitások, a mentor-tanítvány kapcsolatok és a pártfogói hálózatokban való tagság.

Ezeknek a szinteknek az egymásra helyezésével a csoport elkészítette a Bíborosi Kollégium első valódi szisztematikus térképét.

A hatalom három kulcsa

Meghatározták egy bíboros „kiemelkedését” az egyházi hálózatban:

• Státusz, amelyet az „eigenvektor centralitás” mér, jutalmazza azokat a bíborosokat, akik nemcsak sokakkal, hanem a legbefolyásosabbakkal is kapcsolatban állnak.
• Információkontroll, amelyet a „közvetítési centralitás” segítségével becsülnek meg, azonosítja azokat, akik csomópontként működnek különböző csoportok között: inkább hidak, mint oszlopok.
• Koalícióépítési képesség, amelyet egy összetett index segítségével számítanak ki, amely egyesíti a együttműködést (amely azt tükrözi, hogy egy bíboros mennyire része egy összetartó, bizalmon alapuló csoportnak, és képes erős támogatást nyújtani) és a közvetlen befolyást (ez azt méri, hogy hány közvetlen kapcsolata van a bíborosnak – minél magasabb a fokszám, annál nagyobb a befolyás és a népszerűség) és a stratégiai szerepet (azaz azt, hogy egy bíboros mennyire képes társadalmi hídként működni a beszélgetések vagy a hálózat többi tagja közötti kapcsolatok középpontjában elfoglalt pozíciójának köszönhetően, javítva ezzel a csoportok közötti szövetségek építésének képességét).

Ezekhez a tényezőkhöz hozzáadódik az életkor. A modell statisztikai korrekciót tartalmaz az 1800 óta megválasztott pápák átlagos életkora alapján, figyelembe véve a történelmi preferenciát a sem túl fiatal, sem túl idős személyiségek iránt.

A tudomány szerint ezek voltak a konklávé erős nevei

A rangsorok világosan mutatnak néhány központi figurát a vatikáni hálózatban. Íme egy összefoglaló a legfontosabb nevekről:

Top 5 státusz szerint

• Robert Prevost (mérsékelt, Amerikai Egyesült Államok)
• Lazzaro You Heung-sik (enyhe liberális, Dél-Korea)
• Arthur Roche (liberális, Egyesült Királyság)
• Jean-Marc Aveline (enyhe liberális, Franciaország)
• Claudio Gugerotti (enyhe liberális, Olaszország)

Top 5 információkontroll szerint

• Anders Arborelius (enyhe konzervatív, Svédország)
• Pietro Parolin (liberális, Olaszország)
• Víctor Fernández (liberális, Argentína)
• Gérald Lacroix (mérsékelt, Kanada)
• Joseph Tobin (liberális, USA)

Top 5 koalícióépítési képesség szerint

• Luis Antonio Tagle (enyhe liberális, Fülöp-szigetek)
• Ángel Fernández Artime (enyhe liberális, Spanyolország)
• Gérald Lacroix (mérsékelt, Kanada)
• Fridolin Besungu (enyhe konzervatív, Kongó)
• Sérgio da Rocha (enyhe liberális, Brazília)

A tanulmányban bemutatott hálózati gráf középpontjában nagy sűrűségű kapcsolat található az „enyhe liberális” irányultságú bíborosok között, jó földrajzi eloszlással, ahol Európa és Dél-Amerika továbbra is nagyon jelen van, de Ázsia és Afrika egyre fontosabbá válik.

Nem jövendölésről van szó, hanem egy hasznos modellről

A Bocconi csapata felhívta a figyelmet a modell korlátaira. „Nem állítjuk, hogy megjósoljuk a konklávé eredményét” – jegyezte meg Soda. „Ahogy a nagyszerű elemző, George Box mondta: ‘Minden modell téves, de némelyik hasznos.’ A miénk a kontextus értelmezésére szolgáló eszköz, nem pedig orákulum” – jelentette ki.

Mint végül kiderült, május 8-án az amerikai Robert F. Prevost lett az új pápa, aki a XIV. Leó pápa nevet választotta.