1

Michal Šimečka (Fotó: TASR)
A Progresszív Szlovákia (PS) önállóan indul a következő választáson és bár nincs tervben más ellenzéki pártokkal való egyesülés, attól még a szociálliberális párt képviselői úgy gondolják, hogy az SaS-el, a KDH-val, valamint a Demoktival együtt tartós és stabil koalíciót tudnának alkotni - minderről Michal Šimečka pártelnök beszélt a Joj 24 Politika 24 című műsorának vasárnapi adásában.
A pártelnök rendkívül fontosnak tartja, hogy megőrzésre kerüljenek az ellenzéki szavazatok, ez ugyanakkor szerinte nem az ő felelősségük, hanem azon pártoké, amelyek a parlamenti bejutási küszöb környékén helyezkednek el, ha ugyanis nem tesznek szert elég támogatásra, akkor „ellenzéki szavazok vesznek el”. Az NMS május 7-én publikált felmérése szerint egyébként ilyen tekintetben a Demokrati a leginkább veszélyeztetett, az ő támogatottságukat ugyanis akkor 4,8 százalékra mérték, míg a KDH és az SaS valamivel biztosabb pozícióban van a maguk 6,4, valamint 6,1 százalékos támogatottságukkal.
Élre tör a PS
Šimečka a jövőbeli lehetséges koalíció kérdése kapcsán emellett arról is beszámolt, hogy bár az Igor Matovič által vezetett Szlovákia Mozgalom (Hnutie Slovensko) is ismét egyre meghatározóbb ellenzéki erőnek számít, attól még nem tartja valószínűnek vagy éppen kívánatosnak a velük való koalícióra lépést, a korábbi időszak tapasztalatai ugyanis szerinte azt mutatják, hogy egy ilyen koalíció gyorsan szétesne, majd jönne egy újabb Fico-kormány.
A szociálliberális párt elnöke leszögezte, szerinte mostanra látszik igazán, hogy „Robert Fico nem alkalmas a kormányzásra és kizárólag saját magával van elfoglalva az ország problémái helyett”. Egyben sajnálja, hogy a miniszterelnök folyamatos támadásokat indít ellene és családja ellen, ugyanakkor „ez nem fogja őket nyugtalanítani, vagy éppen őt eltántorítani attól, hogy folytassa tevékenységét”.
Végezetül szóba került az úgynevezett „Pfizergate-ügy” is, melynek kapcsán azzal vádolják Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy megszegte az Európai Uniós átláthatósági előírásokat, amikor nem hozta nyilvánosságra a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával való üzenetváltását, annak ellenére, hogy azok központi szerepet játszottak a Covid-19 elleni vakcinák 35 milliárd euró értékű beszerzésében. Ez ügyben az uniós bíróság a héten kimondta, hogy az üzeneteket nyilvánosságra kell hozni. Šimečka szerint nem túl szerencsés, hogy von der Leyen így döntött, ez ugyanis szerinte rontja az EU-ba vezetett bizalmat, ugyanakkor azt gondolja, arról sem szabad megfeledkezni, hányan haltak volna meg Szlovákiában, ha az illetékesen nem szerzik be a lehető leggyorsabban a vakcinákat. Véleménye szerint az lenne a legésszerűbb politikai lépés, ha az EB elnöke bizalmi szavazást kérne magával szemben az Európai Parlamenttől.
A bíróság döntött
(TASR)