Betelt a pohár a futároknál, tiltakozó akciót szerveznek

camera

1

Betelt a pohár a futároknál, tiltakozó akciót szerveznek

Fotó: Pixabay - illusztráció 

Megosztás

Tiltakozó akciókat szervez a Szlovákiai Fuvarozók Uniója (UNAS) az ágazatot sújtó adók és díjak csökkentése érdekében, mivel a minisztériumokkal folytatott tárgyalásai eredménytelenek voltak.

Egyúttal csatlakozásra szólította fel a Közúti Fuvarozók Szövetségét (Česmad Slovakia), hiszen az elvárásaik azonosak – tájékoztatta a TASR-t Stanislav Skala, az UNAS elnöke. Hamarosan közzéteszik a tiltakozás idejét és módját.

„Az állam nemhogy nem csökkentette a fuvarozók terheit, kivéve a gépjárműadónál bevezetett kozmetikázó módosítást, hanem még új illetékeket és adókat is kivetett, amelyek csökkentik a hazai fuvarozók versenyképességét a szomszédos államokkal és Ukrajnával szemben, ahol nem kell ilyen adókat fizetni, vagy jóval alacsonyabbak” – jelentette ki Skala.

Sajnálatosnak tartja, hogy a különböző kormányokkal az elmúlt öt évben folytatott tárgyalásoknak nem lett semmilyen eredménye. „Az eddigi tárgyalások alapján világos, hogy az állami hivatalok nem óhajtanak komolyan foglalkozni az elvárásainkkal. Mivel a kormánynak kell megoldást találnia, szükség van a tiltakozó akciókra” – tette hozzá.

A tüntetéssel a tranzakciós adó módosítását és az útvám csökkentését, valamint a különféle járművek díjbesorolásának módosítását akarják elérni, emellett az állam közpénzekkel való pazarló gazdálkodása ellen is tiltakoznak. „Ennek következményei a drasztikus konszolidációs intézkedések, melyek hatásait a fuvarozók és minden állampolgár érzi” – szögezte le Skala.

„A tiltakozás időpontját és módját időben közöljük, hogy a fuvarozók és a velünk szimpatizálók csatlakozhassanak” – tette hozzá.

(TASR)

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program