Mit tenne Putyin, ha sarokba szorítva érezné magát? Interjú Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértővel (VIDEÓ)

Megosztás

Úgy tűnik, hogy Donald Trump, valamint az amerikai adminisztráció is rájött arra, hogy Putyinnal nem lehet tárgyalni, mert mindig többet akar, fejtette ki a Paraméternek adott interjúban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

A szakértő nem hiszi, hogy az orosz elnököt belülről bárki meg tudná vagy akarná buktatni. Bár a rengeteg áldozat, illetve anyagi veszteség miatt neki mindenképpen jelentős területi eredményeket kell elérnie. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez a háború nem azért indult, hogy Oroszország 120-130 ezer négyzetkilométert elraboljon Ukrajnából, hanem annak érdekében, hogy maga az ukrán állam semmisüljön meg. 

Ami meg Donald Trumpot illeti, az amerikai elnök megpróbálja legalább egy tűzszünetig elvinni az orosz-ukrán háborút, ami nem kis részben arról szól, hogy amerikai forrásokat, erőket szabadítson fel, amiket aztán Kína ellen lehet koncentrálni. De természetesen a személyes hiúságát is legyezgetné, hogyha sikerülne neki egy megállapodást tető alá hozni. 

Kaiser Ferenc úgy véli, hogy az amerikai tárgyalódelegáció kissé meg lehet sértve, mert az oroszok palira vették őket. Ezért most inkább arra billen a mérleg nyelve, hogy több támogatást kapjon Ukrajna, hogy hátha ezzel oda sikerül kényszeríteni a tárgyalóasztalhoz Oroszországot.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program