Két nő oszlásnak indult holtteste hevert egy lakásban – már tavalytól halottak lehettek

camera

1

Két nő oszlásnak indult holtteste hevert egy lakásban – már tavalytól halottak lehettek

Illusztráció (Rendőrségi felvétel) 

Megosztás

Két nő holttestére bukkantak a rendőrök egy pozsonyi lakásban azt követően, hogy a szomszédok kellemetlen bűzről tettek bejelentést.

TV JOJ információi szerint a Gunduličová utcában lévő lakóház lakásában egy 60 év körüli nő és nővére élt. A szomszédok szerint elviselhetetlen bűz áramlott a lakásból, és mivel a két nőt egy ideje már nem látták kijönni, az új tulajdonos értesítette a rendőrséget.

Odabent holtan találtak rá a két nőre, a testük már jelentősen bomlásnak indult. A TV JOJ információi szerint a testvérpár hónapok óta, sőt, nem kizárt, hogy már tavaly óta halott lehetett. A csatorna szerint a két nő nem hagyta el túl gyakran a lakást, emellett elég rossz körülmények között éltek.

A rendőrség a halál pontos okának megállapítása érdekében boncolást rendelt el. A hatóság halálokozás ügyében indított eljárást.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program