1

Forrás: Rendőrség (Facebook)
Kedden kora reggel nagyszabású rendőrségi akció zajlott Pozsonyban. A rendőregységek a főváros több pontján is intézkedtek a korábban a médiában megjelent maszkos neonácik támadásával kapcsolatban.
A TV JOJ információi szerint a rendőrség több mint 20 személyt vett őrizetbe, akik közt fiatalkorúak is voltak. Néhányukat közvetlenül az iskolából vitték el a rendőrök, míg mások az utcán vagy a házkutatások során végezték a rendőrök markában. Az őrizetbe vett személyeket kihallgatták, a fiatalkorúak esetében a gyámügy munkatársa is jelen volt.
A rendőrség megerősítette, hogy a kora reggeli óráktól erőszakos és extrémista bűncselekménnyel kapcsolatos razziát hajtottak végre. A folyamatban lévő nyomozásra való tekintettel a hatóság nem közölhet bővebb információikat. A rendőrség többrendbeli szélsőséges bűncselekmény elkövetésének ügyében indított eljárást.
A rendőrség korábbi jelentései szerint a csoport főként a Kő tér (Kamenné námestie) és az Óvárosban lévő Kyjev Hotel közelében garázdálkodott. Tagjai erőszakosan viselkedtek és náci ideológiákat hangoztattak. Általában fekete kabátot, símaszkot, kapucnit, fekete bakancsot, valamint koponyát vagy bohócmotívumokat ábrázoló maszkokat viseltek. A rendőrség szélsőséges hátterű agresszív csoportként jellemezte őket.