3
Gyurkovics Anikó fotói
Megosztás
Vannak történetek, amelyek nemcsak elgondolkodtatnak, de inspirálnak is – és vannak emberek, akik minden szerepükben hitelesek tudnak maradni. Gyurkovics Anikót sokan ismerhetik az „Örökbe, Neked” című regény szerzőjeként, aki érzékenyen és őszintén mesél az emberi kapcsolatokról. De kevesebben tudják, hogy Anikó életének másik fontos része az íjászat. Évek óta aktív résztvevője a Déli Ötös versenysorozatnak, ahol férjével és lányával közösen indulnak újra és újra.
Az íjászat számára nemcsak célzás és technika, hanem mentális fókusz, közösségi élmény és önismereti út. A kamocsai forduló után készült interjúban Anikó mesél a sárban zajló versenynap izgalmairól, az elhivatottságról, a családi összetartásról, és arról is, hogy miért fárasztóbb mentálisan ez a sport, mint ahogyan sokan gondolnák.
Hányadik alkalommal vettél részt a Déli Ötös sorozatban?
A Déli Ötös sorozat volt az első versenyünk 2020 tavaszán, amikor szerelembe estünk a versenyszerű íjászattal. Előtte a Szedres tanyán Rőth Imrénél tanultunk lovasíjász technikát. Ő ismertette meg és szeretette meg velünk az íjászatot, amiért mindig hálás leszek. A Szedresen tanult technikánál nem a pontos célzásra, inkább a nagyobb célok, pl. ember nagyságú, alakú célok eltalálására törekedtünk, ott fontos volt a gyorsaság (6mp alatt kilőttünk 3 vesszőt) míg a céllövészetben gyakran egy eurós nagyságú zóna eltalálása a cél. Az előző technikából vissza kellett lassulnunk. Gondoltunk egyet, elindultunk életünk első versenyén, azóta pedig évről évre több ilyen eseményen is részt veszünk. Tavaly és idén szinte minden hétvégén van versenyünk, előfordul, hogy kettő is. A szabad hétvégéken a másik szenvedélyünknek, a túrázásnak hódolunk. Az motivál, hogy legyőzzem saját magam.
Hogyan értékeled a kamocsai fordulót? Milyen volt a verseny hangulata, a helyszín?
Szakadó esőben indultunk otthonról, de őszintén egyikünk fejében sem fordult meg, hogy otthon maradjunk. Még a 13 éves lányom fejében sem. Mentünk, mert verseny van. Versenyeztünk már egész napos esőben is. Plusz kihívást jelent, mert a vesszőn a toll elázik, ezért használunk a versenyeken jól bevált módszereket (cserevesszőknek tubust), amivel a vesszők tollát védjük. Az Oázis kemping ad otthont a kamocsai fordulónak. A helyszín nagyon szép, erdős részen, fák között és a Vág partján helyezik el a 3D-s állatokat. Most az esőnek köszönhetően voltak kicsit dagonyás részek. A verseny hangulata azzal a várakozással teli izgalommal telt, hogy vajon eláll-e az eső? Néztük a telefonokon az időjárás jelentést és drukkoltunk. Sikeresen, mert viszonylag esőmentesen zajlott le az esemény.
Hogy néz ki egy versenynap, van valamilyen különleges rituáléd, esetleg szokásod a kilövések előtt?
Versenynapokon korán kelünk, összekészítjük az íjakat, tegezeket, vesszőket. Elkészítjük a tízórait és útra kelünk. Szeretünk időben odaérkezni helyszínre, hogy tudjunk pár szót váltani az íjásztársakkal, barátokkal, akikből évről évre több van. A kilövések előtt igyekszem kizárni a külvilágot és csak a célra koncentrálni. Engem Mindig rájövök, mi az, amit még nem tudok, és mire kell jobban odafigyelnem a jövőben, mi az, amiért megveregethetem a saját vállamat. A kamocsai versenyen a lányom egy ezüstéremmel, én egy bronzéremmel gazdagodtam. Kívülről nagyon egyszerűnek tűnik ez a sport – legalábbis, akinek már a kezébe adtam kipróbálásra az íjat az meglepődött, hogy ez bizony nem is olyan egyszerű. Szerintem azt sem gondolják a kívülállók, hogy az íjászat nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is fárasztó sport.
Volt olyan cél, amely különösen nagy kihívást jelentett számodra ezen a fordulón?
Nagyon technikás és nehéz pályát állítottak össze a szervezők. A Déli Ötös versenysorozat híres a távoli célokról, ami magában kihívás a tradicionális íjjal lövő íjászoknak. Itt a terep is része volt a kihívásnak, mert volt, hogy domb mögül lőttünk vagy épp az állat volt elhelyezve egy magasabb dombon. Az állatok előtti farönkök vagy a lövés pályájába belógó levelek és faágak sem könnyítették meg az íjász dolgát. Nekem személy szerint megmutatta a pálya, hogy mi mindent kell még gyakorolnom. Nagyon sokat gyakorolnom.
Mennyire számít a tapasztalat vagy inkább a pillanatnyi koncentráció a jó teljesítményhez?
Természetesen sokat számít a tapasztalat és a gyakorlás. Ezek a legfontosabbak. Ha fejben nem vagy ott, akkor szétesik az egész, olyankor olyan célt sem találsz el, amit máskor csukott szemmel is eltalálnál. A legeslegjobb íjászokkal is előfordul, hogy fejben szétesnek, az bizony meglátszik a teljesítményükön. Viszont a tapasztalatlan íjászokkal szemben hatalmas előnyük, hogy nagyon hamar visszazökkennek a megszokott kvalitásukba. Van egy ilyen íratlan szabályunk, amit már több íjásztól is hallottam és mi is ragaszkodunk hozzá: versenynap előtti napon már nincs edzés.
Kikkel versenyeztél egy csapatban, tudtatok egymásra hatással lenni a lövések során?
Általában Tamással a férjemmel, Hannával a lányommal és Jocóval, a bátyámmal vagyok egy csapatban, de mindig csapódnak hozzánk ismerősök vagy ismeretlenek, akikkel azután a következő versenyen ismerősként öleljük meg egymást. Az íjászok nagyon jó emberek, egy igazán összetartó, támogató közösség tagjai lehetünk. Más esetben mi csapódunk ismerősökhöz. Különböző megmérettetéseken különböző csapattársakkal bővülünk. Számomra minden verseny igazi minőségi idő együtt a családdal. Igyekszünk odafigyelni egymásra. Tudjuk egymás gyengeségeit és figyelünk rá. Nekem a fixponttal van gondom és jól jön, amikor néha szeretetteljes figyelmeztetést kapok a páromtól vagy a lányomtól.
Ha egy olyan embernek kellene bemutatnod az íjászversenyt, aki még soha nem látott ilyet, hogyan írnád le neki a hangulatát, a kihívásait vagy éppen a szépségét?
Az íjászverseny egy igazi közösség, ahol mindenki önmagával és egymással versenyzik. Amikor megérkezünk, akkor az ismerősökkel váltunk pár szót. Ha volt versenyük másutt és helyezést értek el, akkor gratulálunk, megkérdezzük milyen volt a verseny. A jókedv uralkodik a versenyeken, közösen reggelizünk, mert a szervezők jóvoltából általában van zsíros kenyér hagymával és sütemény. Sokat nevetünk, hecceljük egymást, beszélgettünk komoly és kevésbé komoly dolgokról. Ilyenkor valahogy a versenyről már nem nagyon esik szó.
A megnyitó után megindulnak a csapatok a saját kezdő céljukhoz (mindig a csapat sorszáma jelzi, hogy hányas célnál kezdünk), mindenki mindenkinek sok szerencsét kíván. Az előttünk és mögöttünk lévő csapattal általában beszélgetősen, viccelődősen telik a nap. Néha megvitatjuk az aktuális cél vagy az előző cél nehézségét, kihívásait. Jó társaságban, a természetben eltölteni egy napot egy olyan sporttal, amit imádsz – ez maga a főnyeremény. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem törekszünk mindig a jobbra, a fejlődésre és persze a dobogóra.
