14
Az iskola felvételei
Megosztás
Ünnepélyes és megható pillanatoknak lehettek tanúi mindazok, akik részt vettek a Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium idei ballagásán, ahol ötven végzős diák ballagott el. A ballagási műsor méltó lezárása volt a diákéveknek, voltak irodalmi idézetek, humorral átszőtt visszaemlékezések, köszönetnyilvánítások, és természetesen elismerések is. A ballagás az iskolában kezdődött, ahol a harmadikosok által feldíszített osztályt szimbolikusan átadták a végzősöknek, majd sor került az utolsó osztályfőnöki órára. Az ünnepség a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban folytatódott, ahol az elhangzottak azok a beszédek, amelyek valódi útravalóként szolgálhatnak az érettségi előtt álló diákoknak. Az iskola ballagási ünnepsége így nemcsak egy elbúcsúzás volt, hanem a felnőtté válás ünnepe is, megtöltve irodalommal, humorral, hálával és reménnyel. A diákok elindultak, de a mondatok, amelyeket ezen a napon hallottak, talán egy életre velük maradnak.
Az ünnepséget Koller Antónia, a harmadik évfolyam tanulója nyitotta meg, aki Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című versével köszöntötte a végzősöket. A választás szimbolikus volt: múlt és jövő, elválás és útrakelés találkozott benne. A vers egyik sorát mintha épp erre a pillanatra írták volna: „Ha élet zengi be az iskolát, Az élet is derűs iskola lesz.“
Ezután Hideghéthy Ákos szólt a ballagókhoz, aki személyes és szellemes gondolatokkal engedte őket útjukra: „Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy a következő fejezetet kezdjétek el. Talán még nem is tudjátok pontosan, hogy merre indultok, de szerencsére Miklóšits tanár úr megtanította, hogyan is kell egy térképet olvasni.”
A beszédében arra is emlékeztette a diákokat, hogy az iskolai évek során nemcsak tantárgyakat, hanem életleckéket is tanultak: „A jövőtök előttetek áll, tele kihívásokkal, de ne feledjétek, ha a matematika órán a logikát nem is, viszont különböző túlélési technikákat és az élet leckéit biztosan elsajátítottátok.”
A zárógondolata különösen megmosolyogtatta a közönséget: „Ballagásotokon azt kívánom nektek, hogy soha ne veszítsétek el a kíváncsiságotokat, a humorotokat és a bátorságotokat, ami szlovák órán úgy szállt el, mint a kismadár.”
A végzősök nevében Vajda Dávid búcsúzott, aki személyes hangú és frappáns beszédben idézte fel az elmúlt éveket: „Sok jó élményt szereztünk közösen mindkét osztállyal, az osztálykirándulások, de csak simán az iskolai élet, amit együtt megéltünk.” A beszédében külön köszönetet mondott a tanároknak és a szülőknek is: „Nagyon szépen köszönjük tanárainknak a türelmüket, segítettek nekünk felnőni, mert ez a négy év arra is szolgált, hogy gyerekekből felnőtté váltunk.”
Az ünnepség során sor került a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok elismerésére is. Kiss László igazgató hangsúlyozta: „Vannak olyan diákok, akik a kötelezőkön túl többet tesznek önmagukért, az iskoláért, s ezzel öregbítik az iskolánk hírnevét.”
Az osztályfőnökök osztályfőnöki dicséreteket adtak át, néhány tanuló igazgatói dicséretben is részesült, a legnagyobb elismerés azonban a kiemelt díj volt, amelyet minden évben az iskola alapítója ad át. A. Szabó László elmondta, ezúttal kivételes döntés született. Két tanulót is díjaztak, akik az iskola értékeit különösen méltón képviselték.
Az ünnepség záróbeszédét A. Szabó László, az iskola alapítója tartotta, aki szavaival nemcsak búcsút intett a végzősöknek, hanem lelkesítő útravalót is adott számukra: „Ez a ballagás az első igazi és komoly határvonal, amelyen átlépve már nem gyerekekként, hanem felelősségteljes, döntésekre képes fiatal felnőttekként álltok előttünk.”
Beszédében hangsúlyozta, hogy a magángimnázium nem átlagos intézmény kívánt lenni: „Azt szerettük volna elérni, hogy a suli sokkal inkább egy olyan tér legyen, ahol szabad kérdezni. Egy hely, ahol lehet véleményed. Egy olyan közeg, ahol lehet szórakozni, kikapcsolódni is. És ami talán a legfontosabb: egy közösség, amelyben van idő vitázni, nevetni, hibázni és ha tévedtél, akkor még újrakezdeni is.”
A jövő kihívásaira is kitért, a mesterséges intelligencia térhódításától a társadalmi változásokig, és arra buzdította a diákokat, hogy merjenek gondolkodni, kérdezni, és összefüggésekben látni a világot. „Éljetek úgy, hogy a szabadság ne félelem legyen számotokra, hanem lehetőség! Éljetek úgy, hogy a megszerzett tudás ne dísz, hanem iránytű legyen!” – fogalmazott.
Végezetül azt kérte a végzősöktől, őrizzék meg a kötődést az iskolához, bármilyen messzire is mennek, legyen mindig bennük egy mondat: „Ez az én alma materem, a második otthonom.”
