5
A szerző felvételei
Megosztás
Május közepén a dunaszerdahelyi Vovo Landben valósult meg Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus, család-pszichoterapeuta előadása, amely a családi mintákról, örökölt sémákról és a változás lehetőségeiről szólt. Az est során a résztvevők sok gyakorlati példán keresztül ismerhették fel saját családi mintáikat, és hasznos útmutatást kaptak azok megértéséhez, elengedéséhez vagy újraépítéséhez. Az előadás végén a résztvevők személyes kérdéseket is feltehettek, többen saját élethelyzetükre reflektáltak. A közös gondolkodás során valóban érdekes párbeszédek alakultak ki.
„Na, én biztos nem leszek olyan, mint a szüleim!” – hangzik el gyakran a fiatalok szájából. Aztán telnek az évek, jönnek a saját kapcsolatok, és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy ugyanúgy zsörtölődünk, elhallgatunk vagy robbanunk, ahogyan otthon láttuk. Kozma-Vízkeleti Dániel szerint ez nem véletlen: „Az a helyzet, hogy nem azt tanuljuk meg, amit mondanak nekünk, hanem azt, amit látunk.”
„A minták nem a mondatokban élnek, hanem a mozdulatokban”
A pszichológus szerint a családi minták azért olyan nehezen felismerhetők, mert annyira természetesnek tűnnek: „Nem azok a minták hatnak ránk leginkább, amiket hallottunk, hanem amiket láttunk. Anyánk hogyan főzte a levest. Apánk hogyan menekült el a feszültség elől, mondjuk a garázsba vagy horgászni. Ezeket a jeleneteket nem elemezzük, mert belénk égtek. Ha valaki az édesanyjától azt a mintát kapta, hogy az asszony sors nehéz, akkor bizony addig fogja alakítani az életét, amíg az tényleg egy nehéz sors lesz.”
És bár sokan fiatal felnőttként elhatározzák, hogy majd másként csinálják, ez legtöbbször nem működik éles helyzetekben. „Amíg csak azt tudjuk, hogy mit nem akarunk, addig nem tudjuk, hogy mit akarunk helyette. Ez az ellenazonosulás csapdája. Higgadt helyzetben működik, de egy veszekedésben már nem biztos. Ilyenkor bekapcsol a belénk ivódott minta és újrajátszuk azt.”
„Ha nem működik, ne csináld tovább”
A változás első lépése nem a tökéletes megoldás megtalálása, hanem a felismerés: „Ha újra és újra olyan módszert alkalmazunk, ami nem segít, az első dolog, amit tehetünk, hogy abbahagyjuk. Ez már önmagában egy fontos lépés.” De mi a következő?
„Ha nem kaptunk otthon jól működő mintát, például türelmet vagy konfliktuskezelést, akkor kereshetünk példaképet. Egy tanár, egy edző, egy barát, aki máshogy csinálja. A legjobb, ha megkérdezzük, ő hogyan is sajátította ezt el. Lehetőségünk van pótolni azt, amit otthon nem tanultunk meg.”
„Minden örökségnek van hozadéka és költsége is”
A pszichológus hangsúlyozza: minden családi minta tartalmaz értéket és nehézséget is. „Vegyünk például egy maximalizmust. Hozhat sikert, precizitást, de túlterheltséget is. Előfordul, hogy valaki a még késő este otthon is a munkájával is még dolgozik, amikor már a gyerekeinek kéne mesét olvasni. Ha a költség nagyobb, mint a hozadék, akkor ideje lerakni azt a mintát.”
Ennek megvan a megfelelő technikája: „Ez nem egyszerű elhatározás kérdése, hanem egy belső utazás. Az igazi változás akkor jön, amikor azt mondhatom: ‘Ez az elvárás nem érvényes rám, mert megnyomorít.’ És ha tudom, kitől kaptam, mondjuk apámtól, akkor akár vissza is adhatom. De fontos, hogy előtte megköszönjem, amit kaptam. A hála és az elengedés együtt működik.”
Nem a trauma számít – hanem az, amit kezdünk vele
Az előadás végén Kozma-Vízkeleti így fogalmazott: „Ha a szüleinktől csodálatos útravalót kaptunk, könnyű dolgunk van. De ha nehéz örökséget kaptunk, akár hiányokkal együtt, akkor az a mi feladatunk, hogy ezekkel gazdálkodjunk. Mint egy mesehős, aki útra kel, hogy megszerezze, ami hiányzik, és nekünk is ez a dolgunk.”
Záróüzenete pedig így hangzott:
