Hűvösre került a milliókat sikkasztó hivatalnok, akit a polgármester leplezett le!

camera

1

Hűvösre került a milliókat sikkasztó hivatalnok, akit a polgármester leplezett le!

Fotó: TASR 

Megosztás

René H. Pozspnyligetfalun (Petržalka sikkasztott az évek során mintegy 2,7 millió eurót, a helyi polgármester, Ján Hrčka pedig emiatt lemondott.

A Pozsonyi Kerületi Bíróság helyt adott az ügyész kérelmének és vizsgálati fogságba helyezte René H.-t, elsősorban megelőző jelleggel. A bíróság döntése jogerős, indokoltnak találta az előzetes letartóztatást, mivel véleménye szerint annak célját más intézkedéssel – például lakhelyelhagyási tilalommal – nem lehetne elérni. A testület nem fogadta el sem a gyanúsított írásos ígéretét, sem édesanyja óvadékát.

A gyanú szerint René H., Pozsonyligetfalu városrész bérszámfejtési osztályának alkalmazottja legalább 2023 óta jogosulatlanul utalt át pénzeket saját bankszámláira. A városrésznek ezzel több mint 2,7 millió eurós kárt okozott.

A történtek nyomán Ján Hrčka, Pozsonyligetfalu polgármestere május végével lemondott tisztségéről. A döntést azzal indokolta, hogy a hivatal nem ismerte fel időben a visszaélést. Egyébként ő maga volt az, aki végül leleplezte a sikkasztó hivatalnokot.

Amennyiben bűnössége beigazolódik, René H.-t háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják. Korábban a Pozsony I. Városi Bíróság elutasította az előzetes letartóztatásba helyezését, de ezt az ítéletet a megyei bíróság most hatályon kívül helyezte, és elrendelte az előzetes letartóztatást.

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program