1

Illusztráció - Rendőrség
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) eljárást indított egy rendőr ellen, aki információkat szivárogtatott ki a Turčianske Mitice-i kőfejtőben történt gyilkossági üggyel kapcsolatban.
Andrea Dobiášová, az ÚIS szóvivője közölte: a rendőr információkat szivárogtatott ki egy jogosulatlan személynek, ezzel hátráltatta egy gyilkossági ügyben indított nyomozást. A rendőr belső információkat adott ki a Trenčianske Mitice-i kőfejtőben történt gyilkossági üggyel kapcsolatban. Mint ismert, tavaly júliusban nyoma veszett egy 43 éves nőnek – barátja állítólag azt hitte, hogy az anyukájánál van, anyja pedig azt hitte, hogy barátjánál tartózkodik. A nő meztelen holttestét egy hónappal később találták meg a kőfejtőben, a test állapota viszont arra utalt, hogy a nő még eltűnése napján életét veszthette.
Az ÚIS közlése szerint ugyanarról a rendőrről van szó, akit idén februárban vettek őrizetbe, amiért fontos információkat osztott meg olyan személyekkel, akik tanúként vagy gyanúsítottként szerepelnek az ügyben. A belső ellenőrzés vizsgálata során kiderült, hogy a rendőr tavaly legalább 16 alkalommal végzett törvénytelen átvilágítást 29 személyről a belügyminisztérium rendszerében, majd az így megszerzett információkat jogosulatlan személyeknek adta át.
A rendőr szabadlábon védekezhet, tettéért 2-től 8 évig tartó szabadságvesztés fenyegeti.