Richard Raši: Konstruktív és kiegyensúlyozott volt az államfő országértékelő beszéde

camera

1

Richard Raši: Konstruktív és kiegyensúlyozott volt az államfő országértékelő beszéde

Richard Raši (Fotó: TASR - Jaroslav Novák) 

Megosztás

Konstruktív és kiegyensúlyozott volt Peter Pellegrini államfő országértékelő beszéde – jelentette ki Richard Raši (Hlas-SD) házelnök. Úgy véli, a beszéd impulzust adhat a politikai életnek, mivel pártsemleges volt, és az alkotmányos egyensúly szellemében íródott.

„Világosan megnevezte a társadalmi problémákat, olyan dolgokra mutatott rá, amelyekkel kapcsolatban hosszú ideje nincs előrelépés. Jól célzott megjegyzéseket intézett a kormányhoz, a kormánypártokhoz és az ellenzékhez is” – véli Raši.

Mivel a társadalom megosztott, a házelnök szerint Pellegrini olyan formába öntötte a beszédét, amely nem további megosztottságot eredményez, hanem összefogásra ösztönöz. „Nem ítélőbíróként lépett fel, ellenkezőleg, közös tervezést javasolt a két politikai tábornak. Örülök, hogy az államfő kiemelte a kormány tevékenységét azokon a területeken, ahol sikerült javítani az emberek mindennapi életét” – fűzte hozzá.

Annak is örül, hogy a beszéd egy jelentős része a jövő tervezésével foglalkozott. „Ez lehetne minden kormánypárt közös célja, hogy legyen bátorságunk olyan megoldásokhoz, amelyek túlmutatnak egy kormányzati cikluson, és legyen bátorságunk felszámolni az ágazati szemléletet az egyes minisztériumokban”.

A külpolitikával kapcsolatban Raši megjegyezte, a Hlas-SD továbbra is a szilárd euroatlanti tagság garanciája lesz. „Mint minden államnak, Szlovákiának is joga van a szuverén külpolitikához. Ugyanakkor felelős partnerként is kell viselkednie, aki teljesíti a vállalat kötelezettségeit” – zárta a házelnök.

(TASR)

A cikk szerzője

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program