1

A MRAP MaxxPro
Továbbra is használatban maradnak azok az MRAP MaxxPro típusú páncélozott gépjárművek, amelyek közül az egyik kedden balesetet szenvedett, amelyben két Afganisztánban szolgáló magyar katona halt meg, másik négy pedig megsebesült - jelentette Al Ghaoui Hesna, az MTI Hírcentrum tudósítója az afganisztáni magyar táborból.
Vantal Zsolt alezredes, a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) törzsfőnöke elmondta, hogy a baleset körülményeit feltáró vizsgálat egy hosszas folyamat lesz, amelyet részben a PRT bizottsága folytat, és amelyben felhasználják a német katonai rendőrség által a helyszínen összegyűjtött adatokat.
Az alezredes szerint szakemberek hivatottak eldöntetni, hogy a jármű mennyire borulékony, de a katonák eddig is arra törekedtek, hogy magas felépítménye miatt főleg közúton, jobb minőségű utakon használják. A nehezebben járható terepre a kisebb Humvee gépkocsikkal indulnak a műveletek során. Az MRAP-ek ugyanakkor jóval hatékonyabb védelmet nyújtanak az aknák és a páncéltörő fegyverek ellen.
Vantal Zsolt elmondta, hogy a táborban nem terveznek változtatni a szabályokon, hiszen baleset történt, és eddig is a legjobb tudásuk szerint, a biztonsági követelményeket betartva jártak el. A járművek sofőrjeit alaposan felkészítették az MRAP-ek vezetésére, Németországban is részt vettek egy kiképzésen. A hadszíntéren addig nem is vezetheti senki a járművet, amíg az amerikai fél által szervezett vezetési gyakorlaton részt nem vesz és le nem vizsgázik.
Az alezredes szerint a katonák számára nehezebb feldolgozni, hogy bajtársaik egy baleset következtében vesztették életüket. Többnyire azért, mert katonaként gondos tervező munkával fel tudnak készülni a harctéren várható helyzetekre, az ilyen tragédiára viszont nem lehet.
A táborban a hangulat nagyon csöndes, visszafogott. A magyar zászlót félárbocra eresztették, a katonák pedig fekete szalagot tűztek a ruhájuk címerpajzsára. A tragédia után tartottak egy hivatalos búcsúztatást a magyar PRT ház előtt, de volt több spontán megemlékezés is. Az elhunyt katonák bajtársai például zenei háttérrel állítottak össze egy fotósorozatot, amelyet a táborban levetítettek, több helyen pedig kisebb csoportokban, mécsest gyújtva beszélgettek, emlékeket elevenítettek fel. A katonák szerint ez segít a leginkább feldolgozni a történteket, de a tábornak saját pszichológusa és lelkésze is van.
Vantal alezredes szerint a biztonsági helyzetben nem érzékeltek változást Oszama bin Laden halála óta. Vokla János alezredes, a magyar PRT parancsnokhelyettese szerint az elmúlt három hónapban egyébként is azt tapasztalták, hogy az előző fél évihez képest kevésbé szervezettek az lázadó csoportok, csapásméréseik koncentráltsága csökkent, ami szerinte a szövetséges és az afgán erők műveleteinek tudható be.
A tartományi újjáépítési csoport elsődleges feladata ugyanakkor – ahogy a nevében is szerepel – a tartomány újjáépítése, fejlesztése. A magyar PRT tízedik váltása – amely idén márciusban kezdte meg a munkát Afganisztánban – húsz fejlesztési projektet fejezett be, elsősorban iskolatámogatás, kútfúrás, humanitárius segítségnyújtás és katasztrófaelhárítás terén. Huszonöt projektjük megvalósítása még most is folyamatban van, többek között egy koedukált középiskola építése Puli-Humriban, illetve egy tartományi-gazdasági kormányzati épület felújítása.
Az afganisztáni fejlesztésekben a magyar PRT programjai keretében aktív részt vállalnak a magyar segélyszervezetek is, többek között a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. A MÖSZ programigazgatója szerint a civil programoknak a jelenleginél is nagyobb sújt kellene kapniuk a magyar szerepvállalásban, ezért fontos, hogy szorosabb legyen a honvédség és a civil szervezetek közötti koordináció.
MTI/para