Megosztás
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága az 1950-es évek végén ébredt rá, hogy a kőolaj a jövő szene. Ez egybeesett a kommunista világnak azzal a korszakával, amikor megálmodták, hogy emberöltőnél rövidebb idő alatt utolérik a Nyugatot.
1962-ben elérte Magyarországot a Barátság kőolajvezeték, és ezzel annyi olajunk lett, amennyit csak kívántunk, sőt több is. Akkoriban még alig voltak személygépkocsik, dízelmozdonyok, de már eldőlt, hogy az ország tempósan motorizálódik és dízelesedik. Sőt, az épülő új százhalombattai erőműben is pakurát égetnek majd. A földgáz akkor még nem volt annyira fontos, csak egy adalékanyag, amit a városi gázhoz kevertek, hogy lehessen tűzhelyben, bojlerben égetni. Mindenesetre tisztázódott, hogy a csekély hazai kitermelésen kívül Magyarországra a Szovjetunióból jönnek a szénhidrogének, és kész. Tetszett volna nem belépni a KGST-be. (Talán tetszett volna, de nem lehetett volna.)
A nyolcvanas évek első felében (persze nem nyilvánosan) vezérszólam volt, hogy nem ajánlatos nagyon ugrálni, mert az oroszok elzárják az olajcsapot. Jött a rendszerváltás, de a kőolaj továbbra is Oroszország felől érkezett, sőt a szénbányászat leépülésével és a gázkészletek apadásával Magyarország rákényszerült, hogy egyre több földgázt hozzon be, a hazai kitermelés többszörösét – szintén az oroszoktól. Függünk, mint a rosseb.
Mármost egyszer szeretnék látni egy értelmes összefoglalót arról, hogy 1990 óta mikor, hogyan érvényesítette energetikai forrásmonopóliumát Oroszország a magyar belpolitikában. Mi történt, ami nem történt volna meg, ha a magyar autókban arab olajból lepárolt benzin, a kazánokban iráni földgáz ég. Előre is köszönöm. Mert annak, hogy a magyar állam csaknem kétmilliárd euróért megvásárolta a homályos hátterű, de nyilván a Kremlhöz kötődő Szurgutnyeftyegaz Mol-részvényeit, a miniszterelnök szerint az volt az egyik fő indoka, hogy ezzel csökken az energiafüggőségünk.
Micsinál a micsodánk?
A Szurgutot, amíg övé volt a 21 százalékos tulajdonhányad, nem engedték bejegyezni, tehát szavazni, ez mindkét félnek rossz volt, és rendezni kellett. De mi történik, ha bejegyzik? Hiszen akkor legalább Magyarországon törvényesen ellenőrizhető, korlátozza a Mol belső működési szabályzata éppen úgy, mint a Lex Mol, az egyetlen intézkedés, amiért Orbán megdicsérte Gyurcsányt. A beszerzési források ugyanazok maradnak. Amellett nem haszontalan együttműködni azokkal, akiktől a szénhidrogén származik, mint azt például a Molt nemrég még felvásárolni akaró osztrák OMV teszi. (Orbán amúgy is rendkívül éber, amikor az orosz veszély miatt kell riasztani, de furcsamód álmatag, ha az orosz energetikai forrásmonopólium enyhítéséről van szó. Háromnegyed évig tartott, mire felismerte az észak-déli gázvezeték fontosságát, és úgy kellett neki szólni az utolsó pillanatban, hogy Magyarország ne maradjon ki az AGRI-ból.)
Itt most annyi történt, hogy a kedvező felvételekkel, ám az államháztartás stabilizálása végett fölvett IMF-kölcsön terhére irdatlan összegért nyugodt álmot vásároltunk a Mol menedzsmentjének. (Így – ha terjeszkedni nem is igen tud már – talán magabiztosabban állja a horvát támadásokat.)
Amúgy ne csapjuk be magunkat, a Mol hiába magáncég, most már végképp felhőtlen házasságban élhet a magyar állammal. Bár a szabad piac és az államtalanítás híve vagyok, azokkal értek egyet, akik szerint a Molt nem lett volna szabad privatizálni, legalábbis nem ennyire. Ugyanis nem más, mint egy államilag felnövesztett helyi monstrum – akármilyen töpszli világviszonylatban –, és a szabad piachoz minimális köze van, úgyhogy akkor már jobb lett volna nem imitálni a magántulajdont.
Nem az ország energiafüggősége csökkent, hanem egy kénytelenségből-magáncég magántulajdon-függősége. Azzal, hogy a magyar állam a Molban 21 százalék részvényhez jut, gyakorlatilag érvényesíteni tudja akaratát, már csak azért is, mert a menedzsmentnek – egy másik nagy tulajdonosnak –nincs az államtól független érdeke, és a közgyűlési szavazásokon így már garantált a többség, főleg ha nem feledkezzünk meg a triumvirátus harmadik tagjáról, a Mollal és a kormányzattal is sokszorosan összefonódott OTP-ről.
Politikai hatalom, energia (döntően orosz forrásból) és pénz (a leköpdösött IMF-től, annak szándéka ellenére), három az egyben. Ennyit a feltörekvő gazdaságról, a nemzeti függetlenségről és az oligarchák alkonyáról. De tételezzük fel, hogy így van rendben, ez az erős Magyarország kulcsa.
Akkor csak az érdekel, hogyan magyarázzák meg a nyomorgó tűzoltóknak, a nyugdíjból visszakényszerített, megalázott rendőröknek, a kirúgott vagy agyonhajszolt tanároknak, a röhejes fizetésért dolgozó és ki tudja, miért maradó fiatal orvosoknak, hogy hát sajna, nincsen pénz. Nekik.
