16 hónapra lesittelik a suttyót, akit rendőrök üldöztek Kisudvarnokban

Kedden este kipördült a Dunaszerdahelyről Kisudvarnokba bevezető út egyik kanyarjában egy Škoda Octavia. Utána jártunk, mi lett a sofőr sorsa.

16 hónapra lesittelik a suttyót, akit rendőrök üldöztek Kisudvarnokban
Illusztráció

Csak a szerencsének köszönhető, hogy a rendőrök elől menekülő octaviás nem okozott még nagyobb bajt. Autója ugyanis a járdára és a kerékpárútra pördült ki, ő viszont sérülés nélkül megúszta a cselekményt. A rendőrök a helyszínen őrizetbe vették.

Mária Linkešová kerületi rendőrszóvivő pénteken válaszolt az esettel kapcsolatos kérdéseinkre. Szavai szerint az Octaviát egy 33 éves férfi vezette. Megerősítette korábbi értesülésünket, hogy a rendőrök már korábban meg akarták állítani, de ő ehelyett rálépett a gázra és elhajtott előlük. Ehhez hasonlóan azt is, hogy a férfi részegen vezetett. 

A teszt során 0,73 mg/l, azaz 1,52 ezrelék alkoholszintet mutattak ki nála. Ez alapján már őrizetbe vették, és eljárás indult ellene ittas befolyásoltság során elkövetett veszélyeztetés ügyében. Röviddel később viszont az is kiderült, hogy már eltiltották a járművezetéstől, tehát nem is ülhetne a volán mögött, ez a részlet pedig egy újabb vádat, a hivatali döntés végrehajtásának akadályozását vonta maga után, amiért már két évig terjedő börtön is járhat.

Az ügyet szupergyors eljárás keretén belül tárgyalta a bíróság, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen 48 órán belül megszületett a döntés. Büntetőparancs útján a bíró 16 hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki emberünkre.

(SzT)