1

Dopeman Facebook-üzenőfalára feltött montázsa
Dopeman, vagyis Pityinger László másfél hónapja jelentette meg a Himnusz sorait bazmegolással keverő rapszámát, amely miatt most vizsgálódik a budapesti főügyészség – írja az Index.hu.
A szám miatt a Kurucinfo múlt héten kampányba kezdett, arra buzdítva a szélsőjobbosokat, hogy jelentsék fel a rappert. Az RTL időközben beszámolt arról, hogy a budapesti főügyészség 15 személy feljelentése alapján indított vizsgálatot nemzeti jelkép megsértésének gyanúja miatt, amiért akár egyéves börtönbüntetés is kiszabható.
"Emberek! Őszinte leszek, még engem is meglepett, de az ügyészség nyomozást indít a Bazmeg ügyben" – írja Dopeman a Facebook-oldalán. Pityinger úgy véli, hogy nemzeti jelképet nem gyalázott, mivel a Himnusz az a szöveg és a dallam egysége, miközben ő egy saját számába emelt be néhány sort a Himnuszból, a dallamból pedig semmit. „Ez egy szubjektív művészeti alkotás, ami szubjektív elbírálás alá tartozik. Nem követtem el bűnt. Amivel vádolnak, megalapozatlan – mondta az Indexnek. – Ez a dal egy kőkemény csapás. Nem a megoldás, hanem a kérdésfeltevés. Hogy milyen világban akarunk élni. Aki a Kádár-rendszerben, az a feljelentést látva most hozsannázhat.”
Dopeman reakciója – Én nem ilyen világban akarok élni!
A kurucok természetesen úsznak a boldogságban. Pedig én nem vagyok labanc. Sőt, talán én vagyok a modern kori Rúzsa Sándor. Mindenesetre a tények elferdítésében és torzításában a kuruc.info sem rosszabb, mint médiabeli társai.
A tények: Kölcseyt nagyra tartom és méltatom. A Himnuszt tisztelem. Keresztyén és jámbor emberek nem jelentgetik egymást. Én nem csak a Bazmeg klipben nem vagyok jámbor és alázatos, mégsem jelentek föl senkit semmiféle hatóságnál. Ha az igazamat kell megvédenem, akkor sem följelentem… Úgy érzem az ellenem indult nyomozásnak egyetlen tanulsága van.
Politikai nézetektől függetlenül minden demokratikus érzelmű embernek el kell gondolkodnia a most zajló folyamatokon. A Bazmeg egy "művészeti" alkotás, ennél fogva szubjektív megítélés és ízlés kérdése. Milyen világ ez, ahol egy zeneszám és az alkotója sorsáról az ügyészség és a bíróság dönt? Szólás és véleménynyilvánítási szabadság? Mi ér többet? A demokrácia vagy a párthűség?
Anno a kilencvenes évek hajnalán egy fiatalember nem ezért mondta el a ma már legendás beszédét a Hősök terén. Nem igaz?
Aki ennek a nyomozásnak örül az nem igaz magyar, nem is keresztény, nem demokrata és nem bal vagy jobboldali. Az egy igazi komcsi (vagy náci, tökmindegy), aki visszasírja a Kádár érát. A kuruc.info kommunista.
Mindenesetre érdekes elképzelnem a rendőröket, ahogy a hetedik kerületi kapitányságon elemzik a klipet…
Szóval névvel és arccal együtt üzenem a kurucoknak és társaiknak, hogy FUCK YOU…úgyis egy amerikai portálról küldik a cuccost. Meg fogják érteni…
A Paraméter Facebook-oldalán lehet szavazni arról, hogy követett-e el bűnt Dopeman, vagy sem…
index.hu/para/dopemantv.blog.hu