17 év után rendőrkézen Daniel Tupý gyilkosai? A NAKA nyolc személyt letartóztatott az ügyben
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a Karma rendőrségi akció keretében kedden nyolc személyt letartóztatott Daniel Tupý meggyilkolásának ügyében.

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy az akció Pozsony és Nagyszombat megye területén zajlott, részeleteket azonban a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem árultak el.
2005. november 4-én, a szemtanúk szerint egy csoport neonáci fiatal támadott rá a pozsonyi Tyrš-rakparton lévő parkolóban több diákra. Daniel Tupý, a Komenský Egyetem akkor 21 éves hallgatója meggyilkolásán kívül további hat személy megsérült, egyikük súlyosan. Mindegyiküket fejbe rúgták, több fiatalt megkéseltek.
Daniel Tupýt nyolcszor szúrták meg. "Azért ölték meg, mert másképp öltözködött? Mert hosszú volt a haja és gitárja volt? Ezért valakit megölnek?" - mondta akkoriban a testvére, édesanyja pedig azt üzente a gyilkosainak, hogy tudatosítsák, kit öltek meg: "Olyasvalakit, aki soha senkinek nem ártott."
Robert Kaliňák akkori belügyminiszter 2008 februárjában jelentette be, hogy a rendőrség kézre kerítette a gyilkosát. Egy évre rá öt személyt állítottak bíróság elé, akit a diákok elleni támadással vádoltak, közülük egyiket a gyilkossággal. A gyanúsítottak közel álltak a pozsonyi alvilágban hírhedt Piťo-bandához, a gyilkossággal pedig konkrétan a Baby néven ismert Richard Hrotkót gyanúsították. Az ügyben vád alá helyezett fiatalok csoportját viszont a bíróság 2009 júniusában konkrét bizonyítékok hiányában felmentette, 2012-ben pedig a rendőrség is megszüntette a nyomozást.
A család számára mindez óriási csalódást jelentett. Egy idő után az ügyirat viszont Ľubomír Daňko, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség igazgatója asztalára került, és a nyomozás előrelépett. "Nagyot léptünk előre az ügyben, és a bizonyítékok erősnek tűnnek. Lényegében megvan a gyanúsítottak köre, mindenki, aki részt vehetett benne" - szögezte le. Hozzátette, már több éve rendelkeznek ezzel az információval, de csak annyit árult el róla, hogy a Piťo-bandának ehhez végeredményben semmi köze.
(TASR/para)