17,5 millióba kerül az új pozsonyi kórház projektdokumentációja

2020. január 7. - 16:56 | Régió

A pozsonyi Rázsochy kórház építése körüli munkálatok a tervek szerint és a szerződési feltételekkel összhangban haladnak. Ezt Zuzana Eliášová, az Egészségügyi Minisztérium szóvivője közölte a TASR hírügynökséggel.

17,5 millióba kerül az új pozsonyi kórház projektdokumentációja
A kórház "csontváza" harminc évig állt elhagyatottan, helyén egy teljesen új kórház épül (Fotó: TASR)

Ami az új Pozsonyi Egyetemi Kórház építését illeti, jelenleg még nem zárult le a projektdokumentáció kidolgozásával kapcsolatos közbeszerzés. „Előreláthatólag legalább négy hónapra van még szükség a közbeszerzés befejezéséhez. A folyamat lezárása után nyilvánosan is elérhető lesz az eredmény” – magyarázta. A minisztérium hozzátette: januárban ellenőrző napot tartanak, amelyen a sajtó képviselői is részt vesznek.

A tárca május végén hirdette meg a közbeszerzést a Rázsochy kórház teljes projektjének az elkészítéséhez. A megrendelés feltételezett értéke eléri a 17,5 millió eurót. Ebbe a projektdokumentáció elkészítése, a mérnöki munka, a kórház építésével kapcsolatos tanácsadás és felügyelet, illetve az egészségügyi ellátás menedzselése is beletartozik.

Az egészségügyi tárca szerint az új Pozsonyi Egyetemi Kórház teljes körű szolgáltatásokat fog nyújtani a gyógyászat és a megelőzés területén. Az új kórház megépítésének költségei a kormány által is jóváhagyott tervezetben 263 millió eurót tesznek ki. Az összeg már a bontási munkálatokat is tartalmazza.

(TASR)