Megosztás
A Fidesz-kormány április 15-ödikén életbe lépett vasúti reformja jó iskolapéldája annak, hogy mi is történt a Magyarországi politikában az elmúlt tíz évben. Mint ismeretes, az Orbán-kabinet 410 járatot törölt ki a menetrendből, és ugyanez történt 30 helyi Volán-járattal is. Ez országos szinten 8%-os járatritkítást jelent, de Nográdban például 45%-al ritkábban közelednek a vonatok a hétvége óta. Az intézkedés célja 12 milliárd forint megtakarítása.
Nyilván sokan emlékeznek rá, hogy az eddigiekben a Fidesz a magyar vasutak megmentőjének képében tetszelgett maga előtt. Amikor a második Gyurcsány-, majd pedig a Bajnai-kormányok 2007 és 2009 között 38 kis forgalmú szárnyvonal bezárása mellett döntött, a Fidesz negatív kritikája alig ismert határokat. Sajtótájékoztatók sora követte egymást – Fónagy János szakpolitikus mellett az előtérbe került Völner Pál, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke, aki akkor odáig ment, hogy feljelentést is tett a vasúti berendezések leszerelése miatt.
Ma ez a Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár az, aki a Fidesz-kormány járatritkítását teljes természetességgel próbálja kommunikálni a választók felé. A Fidesz védekezése – kiszámítható módon – kettős beszédre épít: sajtóirodájuk közleménye szerint „a szocialisták vasútrombolásával ellentétben a nemzeti ügyek kormánya ésszerűsíti a tömegközlekedést”. A két reform valóban nem teljesen analóg. Az MSZP által támogatott reformcsomag a kevés embernek fájjon elvét követte – a Fidesz által akkor megkérdőjelezett számításaik szerint 6400 utasnak kellett volna váltania vonatról buszra –, a Fidesz viszont átszervezéseivel a becslések szerint 1 millió állampolgár időbeosztásával játszik. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a járatszám ritkítása ezekben az esetekben nem vezet el a vonal végleges elsorvadásához, majd leépítéséhez: hiszen ha naponta 2-3 járat halad át egy vonalon, az nagyon esetleges, és sokan lehetnek olyanok, akiknek munka- és időbeosztásuk miatt a szűkítések után más közlekedési eszköz után kell nézniük.
Itt van például a Pápa-Csorna vonal, amelynek sorsáról a Jobbik helyi szervezete sajtóközleményben tájékoztatott. Ezt a szárnyvonalat az MSZP-kormányok leépítették, majd pedig a Fidesz hatalomra jutása után – Navracsics Tibor: „Azok az erők, amelyek felszámoltak sok vasútvonalat Magyarországon, megsemmisültek” – 2010 júliusában újraindulhatott a vasúti közlekedés. Most az ott közlekedő 22 vonatból 17-et kivon a kormány, mondván kevés az utas: kérdés, hogy a megmaradt 5 vonat fenntartható rendszert képez-e majd, megmarad-e alternatívának az utasok számára, vagy pedig lassan elsorvad. A Fidesz reformjának egyik gyenge pontja ugyanis éppen az, hogy a vasút költsége nem csak a vonatok üzemeltetéséből, hanem elsősorban az infrastruktúra fenntartásából áll. Az MSZP éppen ezt próbálta kompakt szárnyvonalak megszüntetésével kezelni, a Fidesz ritkításos megoldása viszont megtartja ezeket a költségeket. Az ellenzéki pártok egyébként egyértelműen azt gondolják, hogy a kormány végül meg is fogja szüntetni a kivéreztetett vonalakat.
Nem ment könnyen az intézkedés elfogadtatása a már említett Nógrádban sem, ahol a megye egyik ütőerét jelentő Balassagyarmat-Ipolytarnóc vonalon a 19 járatból 16 szűnik meg. Ezen nem segített a helyi fideszes polgármester, Medvácz Lajos bátor kiállása és egy 300 fős tüntetés sem. Nógrádban a helyiek szerint a közutak már eleve túlterheltek, a vasút pedig sokak számára éppen az ingamunkát tette lehetővé.
Most a vasúti átszervezések szakmai oldalának megvitatásától eltekintenék, hiszen az a szakemberek dolga. Inkább a politikai helyzet alakulásának érdekességére hívnám fel a figyelmet. A Gyurcsány-Bajnai reform az érintett települések polgármesterei szerint egyeztetések nélkül zajlott – ahogy a mostani is. Az első különbséget a két helyzet között az jelenti, hogy míg az MSZP az intézkedés bejelentése után adott időt az önkormányzatoknak a szervezkedésre, sőt az egyeztetésre is, a Fidesz elgondolásáról azok már csak a sajtóból értesültek, túl későn ahhoz, hogy bármit lépjenek. Balassagyarmatot 2007-ben egy járatritkítástól egy tüntetés és a kormánnyal való egyeztetés mentette meg: a Fidesz nem hagyta, hogy ilyesmi most megtörténhessen.
A második különbséget a különböző civil szervezetek aktivitása jelenti. Bár például a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) kritizálta az Orbán-kormány reformját, a 12 milliárdos megtakarítást blöffnek nevezve, most nem követelte a miniszter lemondását, mint 2007-ben, és nem szólította fel a miniszterelnököt a vasútrombolás befejezésére. Sőt, a kritika mondataiba mindig becsempészte az „előző kormány is” kitételt. Hasonlóan, bár a Gaskó István nevével fémjelzett legnagyobb vasutas-szakszervezet, a VDSZSZ kritikus hangú közleményeket fogalmazott meg és egyeztetéseket kezdeményezett a MÁV-val, ezúttal szó sincsen gördülősztrájkról, mint az MSZP-reform idején. Gaskó szervezete most nem emleget drámai hangon halállistát, és nem minősítgeti a Fideszes képviselőket sem, mint annó.
Az MSZP kormány idején olyannyira agilis civil ellenőrző szervek tehát most egyfajta vattán keresztül kritizálják a kormányt. Nem lehet összehasonlítani az ellenzéki kritika minőségét sem: az MSZP és a DK ugyan most nyugodtan beszélhet arról, hogy Orbán Viktor vasúti ügyben „végighazudta” az elmúlt 8 évet, ez nagyon messze van attól az energiától, amit a Fidesz fejtett ki 2007 és 2009 között ugyanebben az ügyben. Orbánnak akkor nem jelentett gondot olyan ígéretek sorát tenni, amelynek fenntarthatatlanságában már akkor is biztos lehetett. Való igaz, hogy a Fidesz helyreállította a bezárt szárnyvonalak egy részét – explicit ígéretük után nem is tehettek mást. Most viszont vissza kell lépniük nem hogy ugyanarra a mezőre, mint ahol a Gyurcsányék álltak, de még hátrább.
A helyzet kísértetiesen hasonlít például az oktatásiügyi reformhoz is. Ott Gyurcsány egy általános, de kis összegű tandíj bevezetését szerette volna elérni a felsőoktatásban. A Fidesz ezt a szociális demagógia népszavazásával eltöröltette, hogy utána kormányra lépve a gyurcsányi tandíj sokszorosát rója ki egyetemi helyek válogatott tömegére. Én kérek elnézést, hogy a tandíj kifejezést használtam, hiszen Hoffmann Rózsa szakállamtitkár végtelenül cinikus nyilatkoztatai szerint tandíjról szó sincs. A kormány megint a kettős beszéddel próbálja védeni intézkedését.
Egy dolgot viszont egészen őszintén nem értek. A Bajnai-féle vasúti reform 2009 decemberében indult be, pár hónappal a választások előtt. A Fidesz támogatottsága ekkor 40, a szocialistáké pedig 15 százalék körül mozgott. Vajon Orbán Viktor miért nem hagyta a fenébe akkor a vasúti reform megvalósulását, örülve annak, hogy ezt a békát már nem neki kell lenyeletnie a lakossággal? Miért kellett még egyszer, még jobban a földbe döngölni az ellenfelet úgy, hogy közben a Fidesz már akkor tisztában volt vele, hogy vasúti reform nélkül ők sem fogják megúszni? Ha Orbán nem akar minden egyes ütköztetet megnyerni, akkor nem köti gúzsba saját magát – nem csak a vasút vagy az oktatás ügyében, hanem számos egyéb alrendszerben is, ahol teljesen abszurd elvárásokat ébresztettek a lakosságban. Elvárásokat, amelyeket most teljesíteniük kell, vagy annak hiányában a kettős beszéddel elfedni inkompetenciájukat.
Merthogy – visszatérve a témához – a vasút a jelenlegi állapotában nem tud működni, és ez 2007-ben és 2009-ben is ugyanúgy igaz volt, mint ma. A Fidesz nem fogja megúszni a szárnyvonalak bezárását, ugyanis a jelenlegi reform nem tud elegendő megtakarítást kitermelni ahhoz, hogy eltartsa a teljes jelenlegi vasúti infrastruktúrát. Mire volt jó ez az egész 2007-2009-es vasútmentés? Arra, hogy a reform időben csússzon, a veszteségek tovább növekedjenek, és hogy a Fidesz megkösse a saját kezét cselekvőképességét illetően. A legszomorúbb az egészben, hogy mindezt már akkor, 2009-ben is tudni lehetett, amikor Orbán tovább döngölte a szocialistákat úgy is, ha azok éppen számára(!) politikailag hasznos dolgokat próbáltak megvalósítani.
Az „elmútnyócév” ellenzéki politizálása nem csak az akkori – eleve belső gondok hadával küzdő – kormány munkáját lehetetlenítette el végképp, de még a mostani kormány helyzetét is jelentősen megnehezítette. Az akkori szólamok levét most issza meg egész Magyarország, a kormányt beleértve.