19 előadással kezdi az évet a Szivek

2019. március 4. - 16:55 | Kultúra

Mozgalmas hétnek néz elébe az Ifjú Szivek Táncszínház, 5 nap alatt 19 előadásuk lesz. Pozsonyban a Vekker Műhellyel és a Káva Kulturális Műhellyel koprodukcióban 8 alkalommal játsszák a Megtart, nemenged című táncszínházi, nevelési előadást, Komárom környékén 8 iskolában mutatják be a Határon túli nemzeti táncot és 3 Vág-Garam közi faluba látogatnak el, a Kultúralappal együttműködésben a Példafolyamat című programmal.

19 előadással kezdi az évet a Szivek

“Feszített menet lesz, kicsit átalakul az évünk a székházunk felújítása miatt, de örülök, hogy sikerül ezt a három nagyon különböző produkciót egyidőben megvalósítani. A társulat tulajdonképpen három felé oszlik a héten, az év elejétől komoly előkészítő munkálatok alapozták meg, hogy ez a 19 előadás megvalósulhasson”

– tájékoztatott Varsányi László, a táncszínház főigazgatója.

A Határon túli nemzeti tánc című darab harmadik évadát éli a társulat repertoárján. A verbunkos hagyományokat feldolgozó előadást eddig közel 50 alkalommal adta elő a társulat, a pozsonyi bemutató tavaly szeptemberben volt.

“Sok olyan helyszín van az országban, ahol még nem játszottuk a darabot. A héten megvalósuló 8 előadás különlegessége, hogy egészen kis faluk iskoláiban táncolunk majd, amire ritkán nyílik lehetőség”

– mondta Gálik Klaudia a táncszínház szólistája.

A Megtart, nemenged című táncszínházi, nevelési előadást Sereglei András rendezésében, Hégli Dusan koreográfiáival tavaly decemberben láthatta először a közönség. Az interaktív színházi darab a családi hagyományok, a felnőttéválás és az ezzel járó változások témakörét boncolgatja. Különlegessége, hogy a nézőtéren ülők tulajdonképpen a történet szereplőivé válva, aktívan részt vesznek a darabban, együtt gondolkodnak az előadásban szereplő színészekkel.

“Nagy kihívás volt ez számunkra, mert egy teljesen új szerepkörbe kerültünk. Amellett, hogy táncolunk, prózai feladataink is vannak, ami alaposan kimozdított bennünket a komfortzónánkból.

“Fontos kérdések kerülnek szóba örülök, hogy most újabb 8 alkalommal színpadon lesz az előadás”

– mondta el Oláh Eszter, aki Herminát alakítja a darabban.

A Példafolyamat Mozgalom tavaly ősszel indult, a Kultúralap szervezésében. Különböző tájegységek falvaiban a helyi lakosokkal közösen elevenítik fel a környék tánchagyományait. Kéménden, Abaújszinán és Zsérén már sikeresen lezárult a folyamat, jelenleg Gömöralmágyon zajlik és a jövő héten az Ifjú Szivek táncosaival közösen Kicsinden, Kisújfalun és Farnadon is elkezdődik.

(forrás: Ifjú Szivek Táncszínház)