“19 év még szabadon is sok” - Utolsó nap az alkotmánybíróságon Mészáros Lajossal

Az első szlovákiai magyar alkotmánybíró, Mészáros Lajos tizenkilenc éven keresztül szolgáltatott igazságot a bírói hatalom csúcsán, a kassai alkotmánybíróságon. 2019. február 15-én ott lehettünk utolsó munkanapján, benézhettünk a taláros testület kulisszái mögé, és megörökíthettük, ahogy majdnem két évtized után érzékeny búcsút vesz munkahelyétől a dunaszerdahelyi bíró, akit ez a munka éltetett, és aki sosem engedte magát befolyásolni. VIDEÓINTERJÚ


Mészáros Lajos 1955-ben született a galántai járásbeli Jókán, családjával Dunaszerdahelyen él. Szencen érettségizett, majd a pozsonyi Comenius Egyetem Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Ezután ügyvédként dolgozott, majd 1992-ben a csehszlovák Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának képviselője, az alkotmányjogi bizottság tagja volt. 1998–2000 között a szlovák parlament képviselője, az alkotmányjogi bizottság alelnöke. A szlovák parlament kétszer választotta meg alkotmánybírónak – először 2000-ben, majd 2007-be. Tizenkilenc éven keresztül volt Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának tagja, megbízatása 2019. február 16-án járt le.


Tizenkilenc év az alkotmánybíróságon – az első szlovákiai magyar alkotmánybíróként –, hogyan indult ez az egész?

Tizenkilenc év még szabadon is sok – szokták mondani az ügyvédek. Ez azzal kezdődött, hogy 98-ban képviselő lettem a parlamentben, az alkotmányjogi bizottságban dolgoztam, és mivel koalíciós partnerek voltunk, megszólított 1999-ben egy nyári napon Bugár Béla, hogy jelöltekre van szükség. Nekem működő ügyvédi irodám volt, és az az igazság, hogy nem szerettem volna megszüntetni, hanem inkább minél jobban kiépíteni, emiatt az első említésre nem nagyon foglalkoztatott, hogy alkotmánybíró legyek. És egy kicsit tartottam is tőle, volt önkritikám, nem vagyok akadémikus, egész életemben a joggal foglalkoztam, de gyakorló ügyvédként dolgoztam.

1999-ben viszont az alkotmányjogi bizottsággal Csehországban vendégeskedtünk az ottani alkotmánybíróságon. Érdeklődtem, hogyan hozzák létre a szenátusokat, azokat a kis háromtagú testületeket, amelyekben a legtöbb munka folyik Csehországban is, és mivel nekünk a jogrendünk hasonló, Szlovákiában is hasonlóak az eljárások. Az elnök úr azt mondta, hogy minden szenátusban van egy bíró, hogy bíró módjára gondolkodjon. Van egy elméleti ember, egy könyvmoly, mondta viccesen, aki felállít több elméletet. És minden szenátusban van ügyvéd is. Elmondta, hogy miért: mivel a cseh és a szlovák alkotmánybíróság is az úgynevezett strassbourgi jellegű bíróság, ez azt jelenti, hogy Strasbourgban csak magánjellegű döntéseket vizsgálnak felül, tehát nem vizsgálják felül a törvényeket. Szlovákiában pedig az egyéni döntések a bírósági döntések 80-85 százalékát teszik ki.

Akkor tudatosítottam, hogy én valójában ezt csináltam egész életemben, bíróságokat jártam, és gondoltam, ha körülveszem magam jó tanácsadókkal, elméleti emberekkel, akkor helyt tudnék állni. Így lettem alkotmánybíró.

Az első alkalommal Schuster köztársasági elnök nevezett ki még 2000-ben, január 22-én. Az egyetlen célom az volt, hogy tisztességesen végezzem a munkámat, ne hozzak szégyent azokra, akik közül való vagyok, mivel tudatosítottam, hogy én vagyok az első szlovákiai magyar alkotmánybíró. Igyekeztem beleolvasni magam, semmi mással nem foglalkoztam, ez a munka éltetett, amit egy hihetetlenül nagy szellemi kalandnak lehet nevezni.

Tudni kell, hogy a szenátusban az egyéni, az individuális, a bírósági döntéseket vizsgálják felül. Ami a plénumot illeti: abban az időben 10-en voltunk, ma már 13-an – ez pedig a törvényeket vizsgálja felül. Mivel tanácsadókra volt szükségem, okos, fiatal tanácsadókat vontam magam köré. Az első években többek közt Radoslav Procházka volt a tanácsadóm, aki egy hihetetlenül tehetséges ember, és szerintem az egyik legjobb alkotmányjogász Szlovákiában még akkor is, hogy a politikai pályája sajnos félresiklott.

Milyen fontosabb ügyekkel foglalkozott az első hét évben?

Már az elején nagyon komoly ügyeket bíztak rám, például a terhesség-megszakításról szóló törvény előadóbírája voltam. Ez azt jelenti, hogy ezt a törvényt elő kellett készíteni, mindent el kellett olvasni, ami ezzel összefügg, és javaslatot kellett adni, hogy hogyan döntsünk ebben a kérdésben. Ez a döntéshozatal sokáig elhúzódott politikai okokból is.

Hogyan zajlott az újraválasztása? Mindenképpen folytatni akarta az alkotmánybírói munkát?

Miután letelt az első hét évem, úgy gondoltam, hogy az ügyvédi pályámat folytatom, már készítettem is az irodákat, de megszólított az alkotmánybíróság volt elnöke, Ján Mazák. Megkérdezte, hogy nem szeretném-e folytatni az eddigi munkát. Számomra ez megtiszteltetés volt, ugyanis ez már szakmai megszólítás volt, nem pártalapú – igaz, az akkori párt is mögöttem volt, a támogatását élvezhettem.

A meghallgatást követően a második szavazáson száz szavazatot kaptam, tehát alkotmányos többséget. Az ellenzékiek közül egyedüliként választottak újra.

Másodszor már Gašparovič elnök nevezett ki, aki hangsúlyozta, hogy kontinuitásra van szükség. Tehát, szükség van arra, hogy öregek is legyenek, így ketten maradtunk Dr. Gajdošíková kolléganőmmel az előző testületből. Így kezdődött a második választási időszak 2007-ben, de jöttek új kollégák is, 13-an lettünk az Alkotmánybíróságon, új szabályok keletkeztek az ügyek elosztásában – ez már számítógépes sorsolással, véletlenszerűen történt, tehát már nem odaítélte az elnök az ügyeket. Az ügyvédek lassan megtanulták az alkotmányjogi panaszt mint eszközt használni.

Rengeteg munkánk lett, újabb tanácsadókra lett szükség, így már három belső tanácsadóm lett, akikkel kb. hetente hét-nyolc ügyet kaptunk, ezeket kellett feldolgozni. Ez azt jelenti, hogy el kellett készíteni a döntésjavaslatot, ezt követően meg lett vitatva a plénumban, majd meg lett ítélve.

Tanácsadói és titkárnője körében

Volt egy év, amikor az Alkotmánybíróságra 17 ezer ügy érkezett, ezt 13 emberre kellett elosztani. Igaz, hogy 7-8 ezer könnyű ügy volt, tehát egy kaptafára ment. Vannak olyan ügyek, amelyek könnyűek, el lehet intézni egy levéllel, vagy ha valaki például lekéste a határidőt, akkor elég néhány oldalas döntéssel elutasítani. Negyedévente voltak nagyobb ügyek, mint például a kisajátításról szóló törvénynek a felülvizsgálata, ahol ellenjavaslatot kellett benyújtanom, mivel nem tetszett az, amit az előadó bíró előkészített, és ilyen módon az ellenjavaslat szerzett többséget. Ugyanez volt az állampolgárságról szóló törvénnyel kapcsolatban is.

Ott szintén ellenjavaslatot nyújtottam be, először úgy tűnt, hogy többséget szerzek, csak elnapolták az ügyet olyan időpontra, hogy közben több bírónak letelt a mandátuma, akik támogattak volna engem, így később kisebbségbe kerültünk.

Ezután viszont sajnos senki nem szerzett többséget, és vissza lett utasítva a javaslat, úgy mintha be se lett volna adva, ami egy nagyon rossz döntési módszer.

Azonban a 77 oldalas ellenjavaslatomból ki lehet olvasni, hogy én hogyan gondolkodtam, mit javasoltam ebben a kérdésben is. Ugyanúgy, mint az Alkotmánybíróságon van olyan lehetőség, hogy ha valakit leszavaznak, akkor abban az esetben megírhatja a különvéleményét. Én a legtöbb különvéleményt író bírák közé tartozom, ugyanis szerettem volna, hogy az emberek tudják, hogyan gondolkodom, hogy ellenőrizhető legyek. Nem szégyelltem, hogy ha esetleg más volt a véleményem, pedig a saját bőrömet vittem mindig a vásárra. A különvélemény ugyan mindig veszteség, de később a különvéleménybe foglalt vélemény többségi véleménnyé vált. Több esetben volt ilyen a 19 év alatt.

Az, hogy mi a bíróságok munkája, azt a hétköznapi emberek nagyjából sejtik, érzik. Hogy mi az alkotmánybíróság feladata ebben a rendszerben, azt talán kevésbé. Hogyan fogalmazná ezt meg egyszerűen?

Az alkotmánybíróság az alkotmányosság óvója, őrzője. Hogy mit is jelent ez? Tudni kell, hogy az Alkotmánybíróság nem azt vizsgálja, hogy be voltak-e tartva a törvények, hanem, hogy az alkotmány be volt-e tartva. Az alkotmányba foglaltatnak az alapjogok, az emberi jogok. Például a tulajdonjog egy klasszikus alapjog. Ha van egy egyszerű per, például egy elbirtoklásról szóló polgárjogi per – a kérdés az, hogy jól döntött-e benne a bíróság, hogy nem kellett-e volna megítélni a tulajdonjogot az embereknek, akik hosszú időn át birtokoltak valamilyen ingatlant.

Szintén tudni kell, hogy az Alkotmánybíróság két nagy területtel foglalkozik. A legfontosabb feladata az, hogy az állami szervek közt egyensúlyt tartson. Arra is oda kell figyelnie, hogy nehogy az egyik hatalmi ág, például a törvényhozó, a parlament, nehogy túllépje a hatáskörét, a jogkörét. Vagy a kormány nehogy túllépje a kompetenciáját. Vagy a bíróságok: azzal, hogy bíráskodnak, hogy igazságos eljárás legyen, ne lépjék túl a kompetenciájukat.

Ki okozhatja a legtöbb a kárt? A törvényhozó.

Egy bíró, ha dönt egy egyedi ügyben, akkor csak néhány embernek okoz kárt. De abban az esetben, ha rossz törvényt hoznak, mint mondjuk az állampolgárságról szóló törvény, akkor több ezer embernek.

Az alkotmánybíróságnak nem az a feladata, hogy az államot védje. Aki idejön az alkotmánybíróságra és az állam érdekeit védi, az téved, az rossz címen van. Az alkotmánybíróságnak az államhatalommal szemben kell védenie az embereket. Azt, hogy az állami szervek nem kezelik-e az embereket tárgyként és nem emberként. Figyeli, hogy az emberek méltósága tiszteletben van-e tartva. Az alkotmánybíróság az utolsó jogorvoslati eszköz. Ezen kívül az alkotmánybíróság választási bíróság is, választási ügyeket is vizsgál, de dönt például arról is, ha bírákat helyez vizsgálati fogságba a rendőrség, ilyenkor az alkotmánybíróság adja vagy nem adja ehhez a beleegyezését.

Vannak olyan kompetenciák, amelyek nagyon frekventáltak, ilyen az alkotmányjogi panasz, olyan 85 százaléka, tehát ez a bírósági döntések felülvizsgálata, utána jön a törvények felülvizsgálata, ez olyan 10-15 százalék. Még 5 százalék az egyéb, az alkotmány értelmezése és hasonlók.

Az utolsó aláírás alkotmánybíróként

1989 óta részese a közéleti-politikai történéseknek. Van esetleg valami célkitűzése, amit azóta is hordoz magában?

Nekem abban az időben is az volt a célom, és azután is, hogy alkotmánybíró lettem, hogy a ’89-eseket – akik közé én is tartoztam – ne áruljam el. Azt akartam, hogy egy tizeddel mindig hozzá tudjunk járulni a jogállamisághoz. Ahhoz, hogy kiépítsünk egy olyan államot, ahol a jog uralkodik, és nem az emberek mondják meg, hogy mi van, hanem mindenkinek a joghoz kell igazodni, és mindenkinek igaza lehet, aki a joghoz igazodik.

Ugyanúgy ez volt a célom, amikor idejöttem, hogy egyrészt akikhez tartozom, azokat ne csapjam be, megfeleljek az elvárásoknak, másrészt pedig jó alkotmányjogász legyek, hogy ne nemzetiségiként kezeljenek, hanem kollégaként. Semmi mással nem törődtem.

Volt az irodámban egy kép, Csontváry Magányos cédrusa, ez egy példa, egy bírónak olyannak kell lennie. Nekem egy kis közösségen kívül, ami Szerdahelyen van, akikkel kávézni járok és akikkel nagyon jól érzem magam, azon kívül az ügyvédekkel, bírákkal, politikusokkal nem találkoztam.

Én MKP-s voltam és az dicséretére váljék a vezetésnek egész mostanáig, sőt, Bugár Béla dicséretére is váljék, hogy soha nem igyekeztek befolyásolni a munkámat, tudták azt, hogy igyekszem a lehető legjobban csinálni azt, de ők nem beszéltek bele

A függetlenség nagyon fontos egy bírónál, az egy olyan érték, ami a szabadságot adja meg. Én szabad voltam, mert megírhattam a különvéleményeimet és mindig tudni lehetett, hogyan gondolkodom és ítélkezem. Ez ’89 üzenete is. Azóta tudjuk, hogy sok minden nem jött össze, de a szándék megvolt, nekem ez alatt a tizenkilenc év alatt a szándék mindig megvolt.

Egy 1992-es interjúban, amely annak idején a Csallóköz hetilapban jelent meg, a csehszlovák szövetségi parlamentben végzett képviselői munkáról jegyzi meg, hogy nem könnyű, de szép. Passzol ez a hasonlat az alkotmánybírói munkára is?

Ez száz százalékban passzol. Nem könnyű, de szép, sőt, gyönyörű munka ez, ami szellemileg kielégített engem,  és éltetett is. Hogy mitől szép: minden nap más problémával találkozom, és minden nap olyan problémával találkozom, ahol falba ütközöm, és ezt meg kell oldani. Ezen a munkahelyen minden nap tanul az ember, és ha valaki valamibe nagyon mélyen beleássa magát, akkor azt élvezi is, legyen az bármilyen munka, matematika vagy jog.

Az is szép benne, hogy minden nap tanul az ember, ez a fausti tudásvágy mindig benne van az emberben, nekem ez nem munka volt, hanem szerettem csinálni.

Ami nehéz benne, hogy sokszor járatlan utakon vagyunk, és meg kell győződnöm arról, hogy az igazam jogi szempontból is megállja a helyét. Néha kételkedem, mert több megoldás is létezik, és a kérdés az, hogy az ember nem okoz-e kárt, minden döntésnél ez volt a jelszavunk, hogy senkinek sem szabad kárt okozni. Ugyanakkor igazságot kell szolgáltatnunk, alkotmányos igazságot.

Mészáros Lajos utolsó munkanapján a kassai alkotmánybíróság tárgyalótermében

Első magyarként került az alkotmánybíróságra. Fontos, hogy a nemzeti kisebbségek képviseltessék magukat az ilyen fontos szervekben, és ha igen, miért, mi lehet a hozadéka ennek?

Úgy gondolom, hogy a kisebbségeknek az alkotmánybíróságon is képviselve kell, hogy legyenek, annak ellenére, hogy nyilvánvaló:

Kisebbségi alapon nem lehet bíráskodni, mert akkor mindig leszavaznak bennünket.

Bíráskodni csak az igazságosság elve alapján lehet, de az igaz, hogy ha olyan ügyek vannak, amelyek például nyelvhasználattal kapcsolatosak, vagy az állampolgársággal, ezekben a kérdésekben egy nemzetiségi mindig érzékenyebb, mint a többséghez tartozó, teljesen másképp éli meg a helyzetet. Rengeteget foglalkozik a problémával, próbálja meggyőzni a többséget, minden érvet, eszközt előhoz, mert sokkal inkább ráérez erre a gondra, mint esetleg a többségi.

Nagyon szép terület az alkotmány, az egyik legszebb, de az emberek nem azért vannak, hogy alkotmányjogi döntéseket olvassanak, hogy ezzel foglalkozzanak nap mint nap. Az a jó, ha nem kell ezzel foglalkozniuk, de ahhoz, hogy érvényesíteni tudják az emberi jogaikat, ahhoz ismerniük is kell ezeket.

Fontos, hogy ott legyünk az alkotmánybíróságon, és nem a szimbólum miatt, hanem azért, hogy befolyásolni tudjuk a dolgokat, megtanulni ezt, és utána átadni, főleg a fiataloknak. Sok esetben még a politikusok sem ismerik az alkotmányos alapjogok lényegét, és erről beszélni kell, felnőnek fiatalok, velük kell foglalkozni, és elmondani nekik. Én szerencsés vagyok, hogy itt lehettem, és ha lesz valamiféle célom a jövőben, akkor az, hogy a fiataloknak átadjam ezt a tapasztalati tudást.

(db/nok)