1,9 millió eurós projektet nyújt be Dunaszerdahely a legrosszabb állapotban lévő alapiskolája felújítására

2022. október 16. - 08:00 | Régió

A közlekedésügyi és építésügyi minisztérium Szlovákia helyreállítási terve keretén belül hirdetett felhívást közterületi műemlék és műemlékvédelem alatt álló épületek ellenállóképességét növelő pályázatok benyújtására. Erre jelentkezik most Dunaszerdahely az egyik legnagyobb iskolaépületének felújításával, ami hosszú ideje várat magára.

1,9 millió eurós projektet nyújt be Dunaszerdahely a legrosszabb állapotban lévő alapiskolája felújítására
A Smetana ligeti alapiskola - Forrás: Paraméter-archívum

Ahogy azt Hájos Zoltán polgármester is megjegyezte a legutóbbi plénumon, a Smetana ligeti alapiskola épülete az utolsó iskolaépülete a városnak, amelyet még nem újítottak fel. Ez egyébként a legkisebb alapiskolája is a városnak, maga az épületkomplexum viszont a Magángimnáziumnak is otthont ad.

Hájos kifejtette, hogy az elmúlt években, amikor pályázhattak volna felújításra, az iskola diákjainak létszáma még nem érte el a 200-at, így a lehívható összeg is alacsonyabb lett volna. Most a helyreállítási alapon keresztül viszont véleménye szerint lehetőség nyílik az épület teljes felújítására.

A minisztérium felhívásának megfogalmazott célja a történelmi és műemlékvédelem alatt álló épületek műszaki állapotának és energiahatékonyságának javítása. Kérdés, hogy ebbe a felhívásba belefér-e a Smetana ligeti alapiskola, mindenesetre a polgármester bízik abban, hogy a benyújtandó pályázat magas pontszámot kap. „Nagyon megérett a helyzet erre a felújításra” – jegyezte meg.

A projekt 1,878 millió eurónyi kiadást foglal magába, ennek egy részét nyerheti el Dunaszerdahely városa. Ez magába foglalja az iskolaépület teljes hőszigetelését és nyílászáróinak cseréjét, továbbá a villanyvezetékek, világítótestek és szellőzéstechnika modernizálását. A képviselő-testület által jóváhagyott javaslat számol azzal, hogy a város biztosítja a projekt társfinanszírozását, mégpedig olyan mértékben, mint amit a pályázaton esetleg elnyert összeg nem fed le az indokolt kiadásokból.

(SzT)