Megosztás
Lám-lám, száz nap kellet ahhoz Dušan Čaplovič smeres oktatásügyi főgurunak, hogy felmérje, kiderítse, átvilágítsa és kiértékelje, majd pedig megállapítsa: a nagybetűs, száznapos, tyúkszaros igazságot!
Kokrétan, hogy a szlovák oktatásügy helyzete nem felel meg a kor követelményeinek.
Ó, kenyér, de barna vagy! – köpné ki fogai között néhai szobafestő-mázaló-filozófus ismerősöm joggal, illetve tömören. A szitu annyit változott (romlott), e néhai ismerősöm sajnálatos halála óta, hogy mostani környezetemben már legtöbben türelmetlenül és idegesen kerülik az ilyen eufemisztikus megfogalmazásokat, s nemes, de őszinte egyszerűséggel a nobazmegot alkalmazzák hasonló miniszteri kijelentések kommentálására. A tárca vezetője ugyanis (nézz utána, mennyit keres és talál az adódból) száz nap alatt csak a spanyol „viaszkot” tudta feltalálni, na meg a meleg vizet, amellyel együtt készül kiönteni a fürdetlen oktatás még mosdatlanabb gyerekének ügyét…
Pedig eddig, a száz nap alatt az összes nevetséges és dühítő nyilatkozata arra alapozott, hogy ő pedig már régen teljes bizonyossággal tudja, mekkora libafosban korcsolyázik az iskolaügy… Na most akkor azok megalapozatlanok voltak mindeddig a korszakalkotó revelációig???!!!
Nincs értelme tovább ragozni a víz nedvességéről és az égbolt magasságáról (nehogy leszakadjon!) szóló akadémiai székfoglaló komolyságával felérő kinyilatkoztatást, mert a legjobb akarattal is csak többé-kevésbé tudományos vulgarizmusok felsorakoztatásává válna.
Csupán annyit érdemes még hozzátenni a szlovák oktatásügyre folyt, majd rádermedt spanyol viaszkról: a miniszternek egyszer az életben igaza volt. De nagyon! A kor követelményeinek semmi köze ehhez a hazai, finoman szólva izéhez.
Nem bírom magamban tartani, elárulom hát az okot e könnyfakasztó bohócprodukció nagyérdemű publikumának: azért van a feje búbjáig (jelen esetben szó szerint) szarban a szlovákiai oktatás ügye és annak majdnem minden egyes intézményi, perszonális, tárgyi és szellemi eleme, mert 1989 előtt évtizedekig olyan alakok vezérlő, de béna vagy görcsbe rándult kezében volt, mint például a mai miniszter. 1989 után pedig egy-egy kevésbé rosszakaratú, valamivel kulturáltabb, ám sokszorosan tehetetlenebb személyt, mint szabályt erősítő kivételt leszámítva dettó olyan (sőt!) alakok vezérlő kezében volt, mint például a mai miniszter.
Ehhez kellett száz nap? Ezt ugatom a sajtóban és pedagógusként szakmai fórumokon több mint két évtizede!!!
És mellékesen: elég lett volna, Čaplovič úr, nyitott szemmel és füldugó nélkül fél órácskát sétálni az utcán. Ebben a világban, a nép között. Hogy álruha nélkül az egy miniszternek veszélyes? Ja, kérem, nem csak az oktatásügy nem felel meg a kor követelményeinek…
