1919 óta nem haltak meg annyian Szlovákiában, mint 2021-ben!

2022. március 31. - 10:28 | Belföld

Több mint 73 ezer ember vesztette életét Szlovákiában a Covid-19 világjárvány sújtotta 2021-es évben.

1919 óta nem haltak meg annyian Szlovákiában, mint 2021-ben!
Fotó: Cséfalvay Á. András (illusztráció)

Ez 1919 óta a legmagasabb abszolút érték, a többlethalálozás tavaly 37 százalékos volt – közölte csütörtökön a Szlovák Statisztikai Hivatal.

A koronavírus szempontjából tavaly év elején volt a legkritikusabb a helyzet az országban, amikor a százat is meghaladta a koronavírus halálos áldozatainak száma naponta. Akkoriban készítettük megrázó kisfilmünket a dunaszerdahelyi covid-osztályon.

„A Covid-19 világjárvány jelentős mértékben növelte a halálozási arányt Szlovákiában, már 2020-ban átlépte az ezret a 100 ezer lakosra számított halálesetek száma, 2021-ben pedig 1350-re nőtt. Ez valóban a legmagasabb halálozási ráta a háború utáni időszak óta Szlovákiában“ – közölte Zuzana Podmanická, a Statisztikai Hivatal népességügyi osztályának vezetője.

Tavaly a legtöbben az első és az utolsó negyedévben vesztették életüket, a koronavírus-járvány második és harmadik hulláma idején. A halálozások száma ezekben a hónapokban elérte az éves halálozási arány közel kétharmadát.

A járvány előtti időszakhoz képest a legjelentősebben Kassa és Eperjes megyében nőtt a halálesetek száma – előbbiben 43, utóbbiban 42 százalékkal. Ellenkezőleg, Pozsony megyében (32 százalék) és Zsolna megyében (34 százalék) volt a legalacsonyabb a többlethalálozási arány.

A leggyakoribb halálok 2021-ben a keringési megbetegedés volt – az összes haláleset 38,6 százalékát okozta. A második helyen a Covid-19 áll 20 százalékkal, harmadikon pedig a daganatos megbetegedések (18 százalék). A negyedik leggyakoribb halálok a légzőrendszeri (9 százalék), az ötödik pedig az emésztőrendszeri megbetegedés (4 százalék) volt.

„Szlovákia nyolc régiója közül négyben volt átlag feletti a bruttó halálozási arány 2021-ben. Rekordszintet ért el Nyitra és Besztercebánya megye több mint 1500 halálesettel 100 ezer lakosra számítva. A szlovákiai átlaghoz képest rosszabb volt a helyzet Trencsén és Nagyszombat megyében is” – pontosított a hivatal.

Többlethalandóság tavaly két korcsoportban jelentkezett: a 15 és 64 év közötti korosztályban 23, a 65 év felettiek korcsoportjában pedig 42 százalékos volt.


(TASR/para)