1968-ban ugyanazt tette Moszkva velünk, amit most Ukrajnában művel

2022. augusztus 19. - 12:03 | Belföld

A jelenlegi ukrajnai helyzettel vont párhuzamot Eduard Heger miniszterelnök a Csehszlovákia megszállásának évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a pozsonyi Comenius Egyetem előtt.

1968-ban ugyanazt tette Moszkva velünk, amit most Ukrajnában művel
Fotó: TASR

Szerinte nem fogadható el egy szabad ország külföldi csapatok általi megszállása. Az 1968-as szovjet megszállás örökségét azok erejében látja, akik nem adták fel, akik hittek a szabadságban és végül azt ki is vívták.

„A prágai tavasz a polgáraink szabadságvágyát, a jobb élet utáni sóvárgását képviselte” – szögezte le a kormányfő, megjegyezve, hogy a megszállás mindezt elnyomta. "Szabadságra vágytunk, jobb életre. Ukrajnában az emberek is erre vágynak" - tette hozzá. Párhuzamot lát a jelenlegi helyzettel abban is, hogy ahogy Moszkva megbüntette Csehszlovákiát a megszállás idején, úgy most ugyanezt teszi Ukrajnával is. „Moszkva megvonta a szabadságot egy másik állam polgáraitól” – jelentette ki Heger.

Boris Kollár úgy véli, a demokrácia ma a legjobb dolog, amivel rendelkezünk. Csehszlovákia megszállása a Varsói Szerződés csapatai által hazánk szuverenitása elleni támadásnak minősült, és egyben hazaárulásnak, szögezte le a parlament elnöke.

TASR