Megosztás
Ha politikus lennél, hatalomhoz jutnál és elmenne az eszed, tojnál a becsületre, ráadásul rengeteg pénzt akarnál keresni gyorsan, könnyen és zsebrenettó, „itt” (és nem csupán itt) volna hozzá univerzális recept. Képzeld csak el így:
Végy egy még jól működő, de ha nem működő, akkor legalább jól profitáló gazdasági ágazatot vagy annak egy meghatározott részét. Mérd meg, azaz határozd meg a „súlyát”. Amennyiben nincs nagyobb hatalma, mint neked, márpedig ilyen parlamenti többség mellett kevés olyan akad, már ha még nem vagy a zsebében… Ha meg már benne vagy, végy egy másik ágazatot…
Óriási csindadrattával dobd be a köztudat rozsdás fazekába, hogy ez az ágazat milyen rossz, haszontalan, csúnya és főleg ellensége a népnek. Lassú tűzön kezd el forralni, főjön csak a saját zsíros levében, fűszernek időnként csipetnyi sajtótájékoztató, miegymás, hogy puhuljon. Tégy ígéretet a nyilvánosságnak, hogy márpedig te ezt a szörnyet népbaráttá – értsd ehetővé – teszed, különben egyszerűen kirúgod, betiltod vagy államosítod. Ha még ez is kevés lenne ahhoz, hogy az ágazat legnagyobbjainak kartellje derékban meghajolva felkeressen, akkor – a francba, ezzel már némi munka jár, ki akart itt dolgozni?! – egyenesen terjeszd be a törvényjavaslatodat a megszüntetésről vagy államosításról. Mindenesetre elég radikális és az összes érintett számára, s a nép számára ugyancsak elfogadhatatlanul szigorú legyen ám!
Na, ekkor aztán szépen betojik az ágazat, a kartell, a lobbi meg a járulékos satöbbi. Elkezdődnek a tárgyalások (ez már a rántás, habarás stádiuma). Egy nyilvánosan, publikus részletekkel, egy másik pedig majd valami jó kis titkos helyen, szigorúan megbízható közvetítők segítségével, lehetőleg sűrű gőzben, nyakig vízben, vastag gránitfalú barlangfürdőben, szóval lehallgathatóság és képrögzítési lehetőség nélkül…
No, mibe fogadunk, hogy a titkos ér véget hamarabb?
Amikor az ellenszolgáltatás már a zsebedben van, akkor szépen és fokozottan szimpatikus módon engedsz a megfontolt szakmai érveknek, valamint a közvéleménynek, ráadásul a nemzetgazdasággal is jót teszel. Kimutatod, hogy kevesebb szigorral több zseton potyog az államkasszába. S lőn öröm, boldogság, jólétiség, emberarcú cuci, na meg ami még kell.
Ha pedig esetleg mégsem hajlandó a szektor tejelni, akkor nemes egyszerűséggel felszámolod, a helyére pedig importálsz egy másikat, amelyikből dől a lé.
Főpróbának, mondjuk, el lehetne küldeni a reklámcégek óriásplakátjait olvashatatlan távolságba mindennemű úttól, sőt, javaslom, a közterületről is. Kivétel nuku. Megvárod, amíg a kisebb cégek bedőlnek. Konkurencia nélkül maradnak a hálás, tőkeerős vállalatok. Aztán pár méterrel és jóindulattal módosítod a törvényjavaslatban szereplő távolságot. Kis szerencsével a következő kampányodat a legnagyobb cégek ingyen plakátozzák. Oda, ahová csak akarod! Már persze a védelmi pénzeket kiegészítendő…
Ha megvolt a bemelegítés, nyugodtan nekimehetsz az egészségbiztosítóknak. Meg a nyugdíjalapoknak, meg az energia szektornak. Kár, hogy a hadügy úgy leépült… Bár, ha találsz elég ellenséget (a szomszéd szívesen segít, alig várja, hogy jót tegyen veled, ha ezt a receptet elveszítenéd, nyugodtan fordulj hozzá, van mit koppintani), akkor esetleg újjáépíthednéd. Így megmented a nemzeti érdeket, biztonságot, hazai világbéke-részesedést, munkát adsz a gyárakból régen kiebrudalt szorgos népnek (győzni fog)…
Csak véletlenül bele ne éld magad a messianizmusba, mert akkor már hajlamos lennél valami dicséretest tenni. Mi több, szörnyedelem a köbön, esetleg ingyér, a birkák két szép szeméért, közjóért meg ilyenek…
Szóval vigyázz, mert ha már saját magad elhiszed a propagandádat, akkor az feneketlen veremcsapda. Márpedig te a kiszolgáló kollégáid meggazdagodásáért szintén felelősséggel tartozol, nem lehet csak úgy spontán jótékonykodni. Koncot vetni kell előbb, aratni, hülyéskedni, szépséges érzelmekkel meg Kánaánokkal kísérletezni majd utána.
S hogy mi történik, ha a népharag el akar söpörni? Nyugi, nem akar… De ha esetleg akar, akkor te már régen fel leszel rá készülve. Egyrészt ugyebár a népharagot te fogod megszervezni, hogy a megfelelő időben és a megfelelő módon és a megfelelő irányba történjék az elsöprés. Üzemelő seprőgyárad akkorra már lesz, legalább biztosítod a keresletet…
Másrészt pedig te adod az utódodat, aki nyilvánosan, véresen habzó pofával fogja szidni az édes jó zsivány anyukádat, de hó elején lepakolja a százalékodat az aranyozott, álbarokk hokedlire készített ezüsttálcára…
Ez sül ki a receptből, ezt próbáljuk lenyelni. Kicsit fuldoklunk, kicsit hányunk, ám legalább abban biztosak lehetünk, hogy a helyzet, bármennyire szar, legalább stabil. Amennyiben nincs sok változás, akkor a posványban mindenki szépen megtalálja a saját seggnyalóját, s nem különben a nyalandó lukat. Ezt hívják biztonságnak.
Emlékszel, ugye? Volt már itt ilyen. De az egy másik kaja volt, valami gulyás. Akkor az se tetszett senkinek, most pedig vinnyogva picsog a nép, hogy adjátok neki vissza.
Lehet tehát tálalni. Eszi, nem eszi, ezt kapja.
Mi legyen az étel neve? Nem mindegy, Amit akarsz. Ha úgy tetszik, kérdezd meg a népet! Népszavazzon, oszt örüljön, hogy ő dönthette el szabadon, demokratikusan, hogyan hívják a gebuzinát, amit lenyomsz az összeszűkült gigáján.
