2 milliárd eurót költünk tankokra és harckocsikra, hogy elkerülje a szégyent a szlovák hadsereg

2021. szeptember 8. - 13:46 | Belföld

Fontos stratégiai döntést hozott a kormány - jelentette be szerdán Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter.

2 milliárd eurót költünk tankokra és harckocsikra, hogy elkerülje a szégyent a szlovák hadsereg
A német Rheinmetall által fejlesztett Lynx harckocsi - ezt a típust Magyarországon is gyártják (Fotó: Wikimedia Commons)

A védelmi minisztérium szerdán 152 lánctalpas harckocsi, valamint 76 darab 8x8-as meghajtású, páncélozott harcjármű vásárlására kapott mandátumot a kormánytól.

A katonai eszközök beszerzése nem lesz túl olcsó, a tankvásárlás 1,739 milliárd euróba kerülhet (ÁFÁ-val együtt), a kerekes harcjárművekre pedig 332 millió eurót (ÁFÁ-val) szán a kormány. Az árak tartalmazzák a logisztikai költségeket, a muníciót, valamint a szükséges infrastruktúra létrehozását is.

A "nagybevásárlás" a miniszter szerint fontos és elengedhetetlen, mivel a szlovák hadsereg felszereltségben elképesztő módon le van maradva a környező országokhoz képest.

Jaroslav Naď elmondta:

A közelmúltban szervezett nemzetközi hadgyakorlatok alkalmával a szlovák hadsereg rendszeresen szégyenben maradt, mert Szlovákián kívül nincs még egy olyan ország, amely nem rendelkezik 8x8-as harcjárművekkel.

Daniel Zmeko tábornok, a szlovák hadsereg vezérkari főnöke megerősítette a miniszter szavait.

"Ez valóban az első alapvető és gyakorlati lépés annak érdekében, hogy vállalni tudjuk a kollektív védekezés ügyében vállalt kötelezettségeinket. A jelenlegi helyzetünk nemcsak középtávon, hanem rövidtávon is tarthatatlan. Az általunk használt technika idősebb, mint az azt üzemeltető legénységek, a pótalkatrészek beszerzése nehéz, a harctéren ezekkel nem vagyunk hatékonyak, és nem tudunk együttműködni a partnereinkkel. Ezidáig erre (a régi technika fenntartására - a szerk. megj.) herdáltuk el a forrásokat"

- nyilatkozta a vezérkari főnök, aki üdvözli az új harckocsik beszerzését.

Az említett haditechnikai eszközök megvásárlása céljából nem hagyományos közbeszerzési eljárást indítanak. A "tender" kormányközi együttműködés keretében fog megvalósulni, tehát a szlovák kabinet képviselői más kormányokat fognak megszólítani, melyek ajánlatokat tesznek majd a technika beszállítására.

Európa számos országa - többek között Németország, Franciaország, Hollandia, de Oroszország is - rendelkezik saját fejlesztésű és gyártású harckocsikkal. A magyar állam tavaly 218 darab Lynx gyalogsági harckocsit rendelt meg Németországtól - ezekből 172 darabot a német Rheinmetall vállalt Magyarországon gyárt le.

(parameter/TASR)