2017-ben megszűnik az Android és a Chrome OS

2015. október 30. - 16:55 | Tech

A két rendszernek legalábbis különálló mivoltában mondhatunk búcsút, a telefonos és notebookos felület egy még ismeretlen néven olvad össze.

2017-ben megszűnik az Android és a Chrome OS

Android-rajongók, nyugalom, a robotos mobil rendszer nem hal meg, csak átalakul. Jelenleg ugyebár a Google különböző szoftverrel látja el az okostelefonokat és a hordozható számítógépeket: míg a zsebben hordozott készülékeken Android fut, addig a notebookokra a Chrome OS-t ajánlja. A legfrissebb híradások szerint ez azonban már nem sokáig lesz így.

A Google ugyanis bejelentette, hogy a 2008-ban debütált Androidot és a 2009-ben bejelentett Chrome OS-t egyesíteni fogja egymással, és az ily módon létrejövő új operációs rendszer első próbaváltozatai már a jövő évben napvilágot láthatnak.

A végleges formában várhatóan valamikor 2017-ben felbukkanó új szoftver lehetővé teszi majd, hogy a számítógép felhasználók is hozzáférjenek a Google Play hatalmas tartalomkínálatához, valamint sokkal könnyebben lehet majd “átjárni” a laptop és a telefon között. A Chromebook eszközök a váltást követően új nevet fognak kapni, azonban a számítógépekre és mobilokra szánt Chrome webböngésző nevéhez nem nyúl hozzá a Google.

24.hu

Címkék: Android