2019 szeptembere, amikor Szlovákia egy nagyobbat lépett a környezetvédelem terén

2019. szeptember 11. - 12:37 | Belföld

Két konkrét intézkedést is jóváhagyott a szlovák parlament szerdán. Ezek egyike, hogy bevezetésre kerülnek a visszaváltható PET-palackok és pléhdobozok, a másik, hogy betiltják több egyszer használatos műanyag eszköz árusítását.

2019 szeptembere, amikor Szlovákia egy nagyobbat lépett a környezetvédelem terén
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

2022-től visszaválthatóvá válnak az egyszer használatos italos dobozok. A PET-palackokért 12 centet, míg a pléhdobozokért (sörös, kólás) 10 centet lehetne visszakapni. Bizonyára ez majd az árukat is megnöveli.

A rendszer kiépítésére és bevezetésére fordítandó kezdeti költség 80 millió eurót tehet ki. Nem lesz kötelező minden bolt számára, csak azoknak, melyek alapterülete meghaladja a 300 négyzetmétert. A környezetvédelmi minisztérium azonban arra számít, hogy idővel a kisebb boltok is bevezetik ezt a rendszert.

Szlovákiában egy évben mintegy egymilliárd PET-palack kerül forgalomba, ebből 400 millió viszont a szeméttelepeken köt ki. A hulladékszeparálással jelenleg tehát mintegy 60%-ot különítenek el, ha viszont ez a szám elérné a 90%-ot, akkor az összegyűjtött palackok 22 méter magasan megtöltenék a pozsonyi Szabadság teret.

Solymos László miniszter szerint ezzel "nagy lépést tettünk a zöldebb és tisztább Szlovákia irányába", mégpedig az első közép-európai országként.

A javaslatot 121 képviselő támogatta.

Kapcsolódó cikkek:
A legnagyobb üzletláncok Szlovákiában támogatják a PET-palackok visszaváltását
A PET-palackok visszaváltása nem váltja fel a szelektálást
"Zöld" utat kaptak, visszaválthatóak lesznek a PET-palackok és a sörös dobozok!

A környezetvédelmi minisztérium egy másik jelentős javaslata a műanyaghulladék visszaszorítása terén az egyszer használatos műanyag eszközök árusításának betiltása, amit szerdán a második olvasatba utalt a parlament.

A módosítás szerint 2021-től lép érvénybe a tiltás, ami érinti a műanyag tányérokat, evőeszközöket, italkeverőket, szívószálakat, léggömbpálcákat, a polisztirolból gyártott egyszer használatos ételhordókat, poharakat, továbbá az oxodegradálódó műanyagokat, mert ezek mikroműanyagokra bomlanak, amivel szennyezik a környezetet.

A törvényi változások érintik majd azokat a községeket is, amelyek kivételt élveznek az alól, hogy kötelezően lehetővé tegyék lakosaiknak a biológiailag lebomló hullaék szeparálását. 2023-tól ugyanis ezek a kivételek megszűnnek.

Változik az elszállított hulladék nyilvántartása is, ugyanis a szemetes kocsikat mérleggel kell majd felszerelni, a tartalmuk súlyát pedig be kell jelenteni, rajtuk kívül részletesebb jelentéseket kell leadniuk a minisztériumnál a gyártói felelősségvállalás szervezeteinek (OZV) is.

A módosítás érinti azokat az illetékeket is, amelyeket a gyártók fizetnek az OZV-knek. Az illeték nagysága magába foglalja majd az általuk gyártott termék tartósságát, javíthatóságát, újbóli felhasználhatóságát és újrahasznosíthatóságát, illetve veszélyes anyagok jelenlétét a termékben. Az OZV-knek kötelességük lesz pénzügyileg előnyben részesíteni a környezetvédelmileg kedvezőbb termékek gyártóit.

(TASR)