2019 a szlovákiai (magyar) folklór reneszánsza?

2019. február 28. - 18:30 | Kultúra

1,5 millió a hagyományos kultúrára.

2019 a szlovákiai (magyar) folklór reneszánsza?

A Művészeti Alap új, a hagyományos kultúra támogatására szánt pályázati felhívására minden szlovákiai professzionális és amatőr népi együttes, valamint egyéni népművész is pályázhat. A kérvényeket március 23-ig kell beadni, a projektek 2019 júniusától 2020 májusáig valósíthatók meg. A minisztérium által jóváhagyott keretösszeg, amely kizárólag erre a célra került az alap költségvetésébe 1,5 millió euró. A támogatást a népi együttesek és a népművészek nemzetiségtől függetlenül igényelhetik, a pályázatokat szakmai komissziók bírálják el.

Rigó Konrád, kulturális államtitkár szerint ez a felhívás is azt bizonyítja, hogy a Művészeti Alap mindenki számára nyitott. “Mindig hangsúlyozom, hogy a Kisebbségi Kulturális Alapon kívül a Művészeti Alapba is érkezhetnek dél-szlovákiai pályázatok. A Művészeti Alap pedig ezzel is igazolja, hogy az éves 20 milliós kerete mindenki számára nyitott. Ugyanúgy pályázhatnak minden kiírásában Dél-, és Kelet-Szlovákiából, ahogy Pozsonyból vagy északról is. Azok a projektek, amelyek a többséget is megszólítják, joggal kaphatnak támogatást bármelyik kiírás keretein belül” - tette hozzá.

A pályázó együttesek 60 000 euróig, a népművészek 5 000 euróig igényelhetnek anyagi támogatást. Az önköltség az elbírált összeg 5 százaléka. Három alprogramból lehet választani attól függően, hogy a támogatást igénylő szervezet hivatásos vagy amatőr. A harmadik alprogramba a népi mesterségek művelői jelentkezhetnek. A sikeres pályázók új előadás létrehozására, népviseletek vásárlására, CD kiadásra, de útiköltségre vagy promóciós anyagok előállítására is felhasználhatják a dotációt.

“Ezt a programot úgy állítottuk be, hogy ne legyen felszeletelve a támogatás a többségi, a kisebbségi kultúra és a kisebbségi kultúrán belül sem. Így a jelenleg kiírt 1,5 milliós keretösszegből kaphat támogatást a somorjai Csali, a füleki Rakonca, a poprádi Vagonár és a mezőlaborci Kamjana is. Egyedüli feltétel a jó pályázat” - nyilatkozta Rigó Konrád.

(-)