21 hónappal a bűntény után megszülethet az ítélet a nagyudvarnoki brutális támadás ügyében!

2016. november 22. - 06:50 | Régió

Szerdán első fokon ítélet születhet  a 14 hónapja húzódó nagyudvarnoki súlyos testi sértési perben, de kétséges, hogy az ügy  itt véget érne.

21 hónappal a bűntény után megszülethet az ítélet a nagyudvarnoki brutális támadás ügyében!
Fotó: Paraméter-archív

A vádlott és a sértett vallomásainak felolvasásával folytatódott a nagyudvarnoki vasrudas támadás perének tárgyalása. Eredetileg még beidéztek kihallgatásra egy ügyvédet, aki részt vett azon az ominózus vadászszervezeti vacsorán a dunatőkési Czajlik Ranchon, amelyen egy névtelen informátor vallomása szerint a vádlott M. József nem sokkal a nagyudvarnoki támadás előtt, állítólag az e tárgyalásban tanúként meghallgatott, és az alibijét igazoló N. Sz. utasítására megvert egy bizonyos L. Sándort. Utóbbi jelenleg börtönbüntetését tölti, a legutóbbi tárgyaláson azonban meghallgatták, de még ő is tagadta, hogy ilyen incidens történt volna. Rendőrségi eljárás abban az ügyben nem is indult, kérdéses, hogy miért. Szintén az előző tárgyaláson kérték az említett vadászszervezeti akció résztvevőinek listáját is a Czajlik Ranch tulajdonosától, de ez sem érkezett meg.

A folyamatban lévő tárgyalás szempontjából azonban annak a másik állítólagos verésnek a ténye vagy a kimenetele tulajdonképpen lényegtelen, de legalábbis nem e tárgyalás részét képezi annak az ügynek a felderítése. Így a beidézett, de meg nem jelent ügyvéd kihallgatásától a sértett jogi képviselője is eltekintett.

Meghallgatták viszont újra a sértett B. Jánost, ügyvédje kérésére pedig

bemutatták azt a hajlított vasrudat, amelyet a vádlott kocsijának csomagtartójában foglalt le a rendőrség a bűncselekmény másnapján, amikor őrizetbe vették őt. B. János szerint ezzel a vasrúddal ütötte meg őt az elkövető többször is a fején és a hátán, emellett pedig megmutatta a rúdon azt a foltot is, ami akkor keletkezhetett rajta, amikor egy eltévesztett ütésnél a rúd a járdakőnek ütközve szikrát vert fel.

B. János ügyvédje emlékeztette a bírót egy áprilisi észrevételére, miszerint szeretné, ha a bíróság nem venne figyelembe egy, a védelem által beterjesztett szakvéleményt, mely a vádlott szavahihetőségét hivatott alátámasztani. Tehát, hogy higgyünk neki, amikor azt állítja, nem ő követte el a bűntényt. A bíró most reagált: elutasította az ügyvéd kérését, egyúttal azt is, hogy várják meg, míg a sértettről is benyújtanak egy hasonló szakvéleményt. B. János ugyanis az elejétől fogva határozottan állítja, hogy a támadója M. József, arra hivatkozva, hogy a támadáskor sikerült lerántania az arcát takaró sálat, és felismerte őt.

A védelem ismét benyújtott egy észrevételt, mellyel kétségbe vonta a bűncselekmény utáni rekonstrukció törvényességét.

A bíró azt követően szerdára hívta össze a következő tárgyalást, amikor már a záróbeszédek következnek, és várhatóan kihirdetik az első fokú ítéletet is. Nagy kérdés, hogy az milyen lesz, ugyanis a támadásnak nem volt szemtanúja, a vádlott tagad, a nála lefoglalt „irigylésre méltó” arzenál egyik elemén, a vasrúdon sem találták meg a sértett DNS-ét. Vagy legalábbis egyértelműen nem tudták kimutatni, ami persze nem zárja ki azt a verziót, hogy esetleg letörölték.


Az alábbiakban pontokba szedjük, mi történt eddig:

- tavaly február 17-én hajnali 0.40-kor saját háza előtt véresre verték egy vasrúddal a nagyudvarnoki B. Jánost

- a támadó olajra lépett, de B. János állítása szerint letépte a fejét eltakaró kendőt, így azonosítani tudta

- akit azonosított, nem más, mint M. József, akit a rendőrök másnap őrizetbe is vettek a dunaszerdahelyi Maxban

- M. Józsefet néhány nappal a támadás után vizsgálati fogságba helyezték súlyos testi sértés gyanújával, ahonnan dunaszerdahelyi bírósági eljárásbeli hiba miatt szeptember végén kikerült. Információink szerint az volt a bibi, hogy M. József vizsgálati fogságáról - súlyos testi sértés lévén, aminél a kiszabható büntetés felső határa 10 év – szenátusnak és nem egyetlen bírónak kellett volna döntenie. Erre bő félév után sikerült rájönni. Így megy ez.

- tavaly szeptemberben tartották az első tárgyalást, ahol a károsult B. János és a vádlott M. József is felvázolta a saját verzióját

- a tárgyaláson szóba került, hogy miután M. Józsefet őrizetbe vették, a kocsijában találtak olyan öltözéket, mint amilyent a károsult leírása alapján viselt a támadó, és a vádlott nyakán ott pirult/lilult olyan sérülés, mint amilyet B. János védekezés közben masszírozott oda a támadójának

- ezzel szemben M. József állítja, egy ismerősénél, bizonyos N. Sz.-nél tartózkodott a támadás elkövetésének idején (hétfői nap, kb. 0.40) – aki egyébként nem lakik messze a károsulttól – és éppen filmeztek.

- lehetséges indíték? Van: kettő. Bővebben ITT.

- november 2-án több tanút is meghallgattak a károsult és a vádlott környezetéből. Például a már említett N. Sz.-t, aki megerősítette, hogy abban az időben, amikor valami elvetemült éppen elpüfölhette B. Jánost a háza előtt, ő és M. József éppen A Wall Street farkasát nézték DVD-n. Hétfőn éjszaka. M. József akkori barátnője pedig azt állította, hogy a nyakán felfedezett foltokat nem B. János, hanem ő okozta neki, mégpedig a szájával...

- bő két héttel később arra ment ki a játék, hogy a védelem kiiktasson néhány tanút. Ekkor hallgatták (volna) meg Tóth Ernő korábbi polgármestert, aki az elsők között volt a támadás helyszínén, viszont a tárgyalásról tulajdonképpen önként és dalolva lőtte ki magát, mikor azt állította, hogy jelen volt a bűntény rekonstrukciójánál. A vádlott ügyvédje hasonló manőverrel próbálkozott B. Gábornál, B. János testvérénél is, de nála ez nem jött be.

- december 9-én tárgyaltak ismét, az orvosszakértőt és egy rendőrségi vizsgálótisztet faggattak. A védelem képviselője például arra volt kíváncsi, hogy az agyrázkódása miatt valóban felismerhette-e a támadóját, de az orvos vette a lapot, és azt mondta, igen. Ennek azért van jelentősége, mert B. János a támadás után gyakorlatilag mindenki számára világossá tette, hogy letépte a támadója arcát takaró maszkot vagy kendőt, és felismerte benne a vádlott M. Józsefet.

- február közepén tehát lényegében már egy év telt el a bűncselekmény óta, de még alig jutottak valamire, és január végén, mikor arról érdeklődtünk, már másfél hónapja nem is tűzték ki a tárgyalás folytatásának időpontját. Miután azonban rákérdeztünk, szinte azonnal...

- de miért is volt ez a halogatás? Az indoklás szerint nem találták a mentősöket, akik elsőként értek a támadás éjszakáján a helyszínre. Emiatt nem sikerült tárgyalni február 22-én, március 16-án pedig azért, mert a vádlott ügyvédje lelépett egy tárgyalásra a Legfelsőbb Bíróságra.

- április 6-án végül ismét tárgyaltak, idén tulajdonképpen először. Ennek a tárgyalásnak két momentum miatt volt különös jelentősége: az egyik, hogy az áldozat hozzátartozóin kívül immár vele rokoni kapcsolatban nem álló, hivatalos személyek, mentősök és rendőrök is igazolták, hogy B. János a megtámadása után azonnal és határozottan meg tudta nevezni az elkövetőt.A másik pedig az, hogy az egyik rendőr vallomása szerint a vádlottnak alibit biztosító N. Sz. is érdeklődött a térfigyelő kamerákról az egyik nagyudvarnoki utcában, amerre B. János támadója gyalogosan távozhatott a bűntény helyszínéről.

- az újabb kitűzött időpontokon, április 26-án és május 23-án ismét nem tárgyaltak, mivel előbbi esetben mind a vádlott, mind a jogi képviselője távol maradt, május 23-án pedig csak a vádlott, aki azonban ezt meglehetősen kétes módon igazolta.

- a sértett ügyvédje július 8-án figyelmeztetést küldött a bíróságnak, július 12-én pedig a járási ügyészségnek arról, hogy indokolatlanul halogatják az ügyet, május óta ráadásul újabb tárgyalási időpontot sem tűztek ki. Végül mint kiderült, július 12-i dátummal tűzték ki az újabb tárgyalási időpontot, augusztus 24-re.

- augusztus végén végre sikerült kihallgatni a korábban már több alkalommal feleslegesen beidézett nyomozókat, mentőst, akik egybehangzóan állították, hogy B. János a támadást követően világosan és érthetően fogalmazva megnevezte a támadóját.

- egy hónappal később került sor a tárgyi bizonyítékok bemutatására. Végigmentek azokon a tárgyakon is, amelyeket a vádlott kocsijában foglaltak le a támadás másnapján, amikor őt őrizetbe vették. Mint írtuk, bármely bűnöző megirigyelhetné, amit ott találtak: fekete ruházat a sapkától a kesztyűig, kabátig, vasrúd, lőfegyver, kés. Tény viszont, hogy ezek egyikén, a vasrúdon sem tudták egyértelműen kimutatni a megtámadott B. János DNS-ét.

- néhány héttel később az újabb tárgyalás legizgalmasabb pontja az volt, amikor a nyomozati anyagból előkerült egy névtelen informátor vallomása, aki szerint a vádlott nem sokkal a tavaly februári nagyudvarnoki támadás előtt Dunatőkésen, a Czajlik Ranchon is megvert egy személyt az alibijét igazoló N. Sz. utasítására.

- a szeptemberi után ezen a tárgyaláson sem jelent meg M. József, a vádlott, akiről kiderül, hogy néhány nappal korábban öngyilkos akart lenni.

- november elején a dunatőkési szálat boncolgatták, de ebben az ügyben még az állítólagos megtámadott személy is tagad, aki egyébként éppen börtönbüntetését tölti, amiért ki akarta rabolni a Czajlik Ranch tulajdonosának lányát.


(para)