Az evakuációs repülőjárattal 30 szlovák állampolgár tért haza.
Úgy gondolja, a Smer-SD támogatni fogja az alkotmánymódosítást függetlenül attól, hogy sikerül-e alkotmányos többséggel megszavazni.
A Fehér Ház megerősítette, hogy az amerikai elnök kétoldalú tárgyalást tervez ukrán hivatali partnerével a G7-csúcstalálkozó keretében Kanadában.
A képviselő elismeri, hogy bárhogyan is végződjön a szavazás, a KDH a szavazóinak egy részét elveszíti.
Szombatonként nem a hétvégi lustálkodás volt a program, hanem az iskola padjai között zajlott a robotépítés és programozás.
Véleménye szerint az alkotmánymódosítás euroszkeptikus, és bár nem taszít ki minket az európai közösségből, annak határára tol minket.
Kedden este az Átrium Színházban, Budapesten mutatja be PUPEK új előadását az Ifjú Szivek Táncszínház.
Vajon ki merne mérget venni arra, hogy a végén mindig kiderül az igazság…?
A gyanúsított beismerő vallomást tett.
Bírálta azonban az SaS-t, amiért felszólította a KDH-t, hogy ne szavazza meg az alkotmánymódosítást.
Šimečka szerint Fico meg akarja változtatni Szlovákia jellemét.