A házelnök úgy gondolja, „ezzel egy lépést tettünk a politikai kultúra visszaállítása felé”.
Lukáš Pellegrini mellett Branislav Ondruš lesz a párt elnökségének új jelöltje.
Itt az idő lehűteni a magyar nyelvtől betegesen félő futóbolondokat.
Trump azzal fenyegette meg az iráni legfelsőbb vezetőt, hogy az USA tudja hol tartózkodik és bármikor megölhetik.
A következő ülésezési időszak várhatóan szeptember 9-én kezdődik.
Változóban van a Fidesz megítélése a magyar emberek közt ez pedig komoly lépéseket válthat ki a regnáló kormánypárt részéről.
Kilenc hónap kellett ahhoz, hogy újra legyen ellenzéki alelnöke a parlamentnek.
Az elnök által a parlamentbe visszaküldött javaslatot ezúttal egyetlen képviselő sem támogatta.
Az egyik evakuációs járat a ciprusi Lárnakából, míg a másik a jordániai Ammánból szállított haza embereket.
Az illetékesek kifogásolják, hogy az ellenzéki képviselő Robert Ficót „tömeggyilkosnak” Tibor Gašpart pedig az „ördög fiának” nevezte.
A tettesek meglógtak.
A projekt célja a csallóközön ivóvízkészlet megóvása és az életszínvonal növelése a térségben.