A másik autó sofőrjét kórházba kellett szállítani.
Az épület előtt már a kormányülés alatt is gyülekeztek az emberek.
Állítólag büszke arra, amit tett.
A tüntetők között állt.
Felháborodással értesült a merényletről.
A londoniak feljöttek a hatodik helyre.
Erről Robert Kaliňák védelmi miniszter tájékoztatott csütörtökön reggel.
Robert Fico távollétében a kormányfői feladatokat valamelyik alelnöke látja majd el.
Az Atalanta volt az ellenfele a fináléban.
A kormány is ülésezni fog.
A TV Markíza csütörtökön reggel megbízható forrásra hivatkozva azt közölte, hogy Robert Fico továbbra is életveszélyben van.
Az esti órákban magát az elkövetőt is a járműhöz vitték.